Így változik a BKK-menetrend karácsonykor

A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva.

Közlekedés december 24-én

December 24-én a járatok reggel és napközben a szombati menetrend szerint közlekednek.

Szenteste – a korábbi évekkel megegyezően – a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára, azonban a metrók a többi nappali járathoz képest tovább, 18 óráig közlekednek. A külvárosi nagyobb bevásárlóközpontok korábbi zárása miatt, a járatok jellemzően 13:30 és 14:30 között térnek be utoljára az áruházakhoz, kivéve a 22-es autóbuszt, amely nappali üzemzárásig érinti azokat.
A nappali járatok üzemzárását követően, 16 és 18 óra között a metrókkal és az éjszakai járatokkal lehet utazni. Bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon közlekednek, hogy csatlakozást biztosítsanak a metrókhoz.
18 óra után – amikor már a metrók nem közlekednek – valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán közlekedik. A Budapest határát átlépő HÉV-vonalak (H5-ös, H6-os, H8-as és H9-es) normál üzemzárásig, késő estig közlekednek, de ritkább követéssel.

Az utolsó metrók az alábbiak szerint indulnak a végállomásaikról:

M1
a Mexikói úttól 18:02-kor indul a Vörösmarty tér felé,
a Vörösmarty tértől 18:15-kor indul a Mexikói út felé.
M2
a Déli pályaudvartól 18:03-kor indul az Örs vezér tere felé,
az Örs vezér terétől 17:58-kor indul a Déli pályaudvar felé.
M3
Újpest-központtól 17:51-kor indul Kőbánya-Kispest felé,
Kőbánya-Kispesttől 17:56-kor indul Újpest-központ felé.
M4
a Keleti pályaudvartól 18:10-kor indul Kelenföld vasútállomás felé
Kelenföld vasútállomástól 17:57-kor indul a Keleti pályaudvar felé.

A metrókhoz csatlakozó HÉV-vonalak (H5-ös és H8-as vonalak) ezen időszak alatt tavalyhoz képest sűrűbben közlekednek. A H5-ös HÉV 20 percenként, míg H8-as HÉV 30 percenként indul (utóbbihoz Cinkotán csatlakozik a H9-es HÉV)

16 óra után a metrókkal (18 óráig) és az éjszakai járatokkal lehet utazni, valamint a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV is közlekedik.

A 100E és a 200E repülőtéri autóbuszok, illetve a 6-os villamos a megszokott módon éjjel-nappal járnak. A 6-os villamos 16 és 20 óra között 10 percenként, 20 órától 15 percenként közlekedik. A 200E autóbusz 16 óra után 30 percenként közlekedik, a járatok az utolsó metró közlekedése után a Határ út M-től indulnak, és oda érkeznek csatlakozva a metróhoz és az éjszakai buszokhoz.

Az éjszakai járatok kb. 15:30 és 16 óra között indulnak el, jellemzően az éjszakai időszakhoz hasonló követési időközzel. 16 és 18 óra között a metróközlekedéshez igazodva bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon – a metróhoz csatlakozva, több járat esetében sűrűbben, illetve szóló helyett csuklós busszal – közlekednek.

Az éjszakai autóbuszok közül 16 és 18 óra között több járat többletindulásokkal közlekedik:

18:00 után – amikor már a metrók nem közlekednek – valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán és a munkanapi járatsűrűségük szerint közlekedik, de a szabadidős forgalmat segítő többletindulások és járatok szenteste nem közlekednek (a 907A, a 909A, a 914A, a 931A, a 973A és a 979A vonalakon).

A H7-es HÉV 16 óráig közlekedik, a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV azonban ezután is jár (a H9-es HÉV csak Cinkotáról indul Csömörre). A vonatok indulási időpontjai ide kattintva, az adott járat menetrendi oldalán érhetők el.

Közlekedés december 25-én és 26-án, illetve január 1-jén

December 25-én és 26-án, karácsony első és második napján, illetve január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi rend szerint közlekednek. December 25-én a repülőtér kisebb forgalma miatt a 100E autóbuszok a szokásosnál kicsit ritkább menetrend szerint közlekednek.

The post Így változik a BKK-menetrend karácsonykor first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed