Illatot árasztottak az ókori szobrok

A kutatók korábban is tudták, hogy az antik szobrokat eredetileg gyakran színesre festették, egy új tanulmány alapján azonban sok esetben illatszerekkel is kezelték őket – számol be az MTI.

Egy fehér márványszobrot nem arra szántak, hogy arra pusztán kőből faragottként tekintsenek

– mondta Cecilie Bröns, a koppenhágai Glyptotek Művészeti Múzeum konzervátora és a publikáció szerzője. „Igazi istenhez vagy istennőhöz kellett hasonlatosnak lenniük” – emelte ki, hozzátéve, hogy a hatáshoz nyilván a megfelelő illat is hozzájárult.

Bröns elméletéhez többek között antik templomok feliratait és olyan ókori írókat vizsgált, mint Cicero. „Parfümöt, illetve illóolajokat gyakran említenek az ókori kegyszobrok ékesítésének részeként” – nyilatkozta a szakember.

Példaként Cicero egyik beszámolóját hozta fel Artemisz ókori görög istennő szobrának feldíszítéséről a szicíliai Segesta városában, a szobrot akkor kenőcsökkel, illetve illóolajokkal kenték be. Délosz szigetének antik templomaiban talált feliratokból pedig az derül ki Bröns szerint, hogy a szobrokat rózsaparfümmel hintették be.

Bröns tanulmányában felhívta a figyelmet arra, hogy az ókorban egy szobor megtekintése tehát nemcsak vizuális, de olfaktórius (szaglási) élmény is volt.

The post Illatot árasztottak az ókori szobrok first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed