Szajki Bálint, a 24.hu újságírója 2024 júniusában Dr. Sramkó Gáborral, a Debreceni Egyetem munkatársával kelt útra Mongóliába részben azzal a céllal, hogy felkeresse a régió emblematikus antilopfaját, a szajgát. A különleges expedícióról a National Geographic magyarországi online kiadása tavaly októberben számolt be Sramkó Gábor beszámolója alapján, Szajki Bálint képeivel.

Mostani cikkünkben a hangsúly nem az út tudományos oldalán, hanem a fotós személyes élményein, társadalmi tematikájú képein van. Szajki Bálint a közelmúltban a 24.hu felületén számolt be tapasztalatairól, ezúttal válogatott képeit ismertetjük.

„Mongólia rég kiszemelt célpontom volt, vonzott az elszigeteltsége, a magárahagyottsága, az érintetlensége és az élő ősi kulturális gyökerek.

A fotóimmal az első perctől kezdve szerettem volna érzékeltetni a kettősséget, amelyet a fennmaradt nomád és spirituális életmód, illetve a begyűrűző modern életformák között éreztem, emellett meg akartam ragadni a táj gyönyörű és egyben nyomasztó végtelenségét

– mondja a National Geographicnak a fotós.

Végtelen tájak és ger

A belső-ázsiai Mongólia a nyugati ember szemével alighanem a világ egyik legelvarázsoltabb vidéke: szélsőséges időjárás, végtelen sztyeppe, lovak, jurták, nomádok, Dzsingisz kán-kultusz és megfoghatatlan spiritualitás. Az ország hiába a világ egyik legnagyobb állama, területe igen ritkán lakott – a világon itt a negyedik legalacsonyabb a népsűrűség.

Szajki Bálint tapasztalatai alapján Mongólia sok esetben megfelel a prekoncepcióknak, a Dzsingisz kánnal és a Mongol Birodalommal kapcsolatos rajongás például szinte mindent átsző: közterek, üzletek, műalkotások és hétköznapi tárgyak állítanak emléket a helyieknek dicső, a leigázott régiók lakói számára sötét múltnak.

Az egykori birodalom minden idők legnagyobb egybefüggő állama volt, mára azonban a térség sokat vesztett fényéből. Napjainkban a mongol lakosság jelentős része, mintegy 4 millió ember Kínában, a Belső-Mongólia Autonóm Területen él szigorú ellenőrzés alatt, a szomszédos Kína és Oroszország pedig komoly geopolitikai nyomást helyez az országra.

Szajki Bálint szerint Mongóliában mindent az éghajlat, az extrém időjárás és a könyörtelen táj irányít, az élet folyamatos küzdelem. Részben ennek – a tajgának, a sztyeppének és a félsivatagoknak – köszönhetően fejlődött ki a helyi nomád életmód, amely vidéken jószerivel máig változatlan.

Noha a belső-ázsiai országról sokan a pusztaságra  asszociálnak, a végtelen mongol táj valójában sosem üres: állatok és helyi jurták, úgynevezett gerek tarkítják a vidéket. A térségre emellett különleges spirituális közeg jellemző: a túlnyomórészt buddhista országban a sámáni, animista, totemista és őstisztelő tengrizmus elegyedett a tibeti buddhizmussal.

A régióban a hagyományok máig kiemelt jelentőségűek, a 24.hu fotósa a Góbi-Altáj régióban még hétköznapokon is szinte csak népviseletbe öltözött emberekkel találkozott. A helyi falvak ugyan csendesek, a szabálytalanul, szűkösen felhúzott épületek nyugati szemmel mégis furcsa érzést keltenek, kontrasztot mutatva a kétmilliós Ulánbátor felhőkarcolóival, üzleti negyedével, szocialista lakóépületeivel és „feketepiacával”.

„Mongóliában járni nem csak fotóriporterként kihívás: a mongol vadon, a nomád életkörülmények emberként és rutinos természetjáróként is próbára tesznek. A végtelen terek, az üresség, a távolságok és az ingerek hiánya eleinte pszichésen is megterhelő. A (nyugati) embernek egészen másfajta mindsetet kell felvennie, hogy megértse az ott élők kialakult életszemléleteit. Ebben a környezetben végső soron megérti az ember ezt az erős, spirituális elköteleződésre való ősi igényt” – teszi hozzá a fotós.

Szajki Bálint további, mongóliai tematikájú cikkei itt és itt érhetők el.

The post Ilyen az élet ma Dzsingisz kán országában first appeared on National Geographic.