Az űrrepülés mintegy 7 évtizede alatt tízezer műhold és rakétadarab tért már vissza a légkörbe, rengeteg további fogja ugyanezt tenni. E rengeteg lehetőség ellenére eddig nem sikerült pontosan kideríteni, mi is zajlik az elégő műhold utolsó perceiben – ez ellen tesz az Európai Űrhivatal.

A Draco szó szerint sárkány, de betűszóként azt jelzi, hogy a visszatérés pusztító hatásait tudják a segítségével majd kiértékelni. A műhold műszeres méréseket végez majd a visszatérése, szétdarabolódása és elégése során, az adatokat egy, a légköri felizzást túlélő kapszula továbbítja majd a Földre, e szakaszt követően. A műhold fejlesztésének első szakaszára 3 millió eurót kapott a Deimos nevű európai, nemzetközi cég. A műhold az ESA űrbiztonsági programjának része, és 2027-re tervezik a felbocsátását.

A teszt elsődleges célja az, hogy felmérjék, mi módon lehet megakadályozni azt, hogy egy légköri visszatérést követően a felszínre hulljon egy űreszköz darabja. A közeli múltban számos esetben okozott problémát egy-egy felszínre eső űrszemét darab.

Az ESA szeretne olyan űreszközöket építeni 2030-ra már, amelyek tökéletesen megsemmisülnek és nem jelentenek veszélyt a felszínen semmire.

A kutatás másik témája maga a légkör. Egyre többet tudunk arról, hogy mind a felbocsátások, mind az elégő űrszemetek, műholdak, rakéták a légkörünkre ártalmas anyagokat hagynak maguk után.

Azzal, ha az űreszköz egyes darabjainak elégését részleteiben megismerhetik, kiderülhet, hogy miféle anyagok, melléktermékek is kerülnek ennek során a légkörbe, és milyen magasságokban. Ha pedig megértik e hatásokat, az lehetővé teszi a légkörre nem, vagy jóval kevésbé ártalmas űreszközök előállítását.

Az efféle körülményeket lehetetlenség laborban szimulálni, legalábbis nagyon kevés tesztre alkalmasak a földi viszonyok. Különösen a rendkívüli sebességet képtelenség utánozni, amit a légkörbe belépő űreszköz elér. A Dracót olyan szenzorokkal és kamerákkal szerelik fel, amelyek kibírják a légköri elégés körülményeit, és gyűjtik az adatokat, amilyen sokáig csak lehet. A kapszulának, amely az adatokat eltárolja, elpusztíthatatlannak kell lennie, és a beépített mini-számítógépnek pedig túl kell élnie a rendkívüli erőhatásokat, amelyek érik, ez persze a kábeleire is igaz, ami a begyűjtendő adatokat továbbítja.

A Draco szenzorai (összesen 200) mérik majd a hőmérsékletet, a nyomást, az egyes részegységekre ható feszültségeket, és 4 külső kamera gyűjti a látható adatokat az űreszköz széteséséről és megsemmisüléséről. A műhold maga kb. 200 kilós és nagyjából mosógép méretű lesz, se saját hajtóművei, se navigációs-kommunikációs rendszere nem lesz.

A legtöbb valódi műhold-visszatérés, elégés irányítás nélkül történik, így ezt a helyzetet szeretnék a leginkább megérteni a szakemberek. A Draco-t a felbocsátásához használt rakéta fogja olyan pályára állítani, ahonnan gyors lesz a visszatérés. Maximum 12 órányi repülés, és 1000 kilométeres magasság a cél, és az óceán feletti légtérben ég majd el.

A beépített túlélő kapszula kb. 40 centis lesz, valószínűsíthetően ez iszonyúan pörögni és bukdácsolni fog, ám ennek ellenére ki kell nyissa majd a fékezőernyőjét. Ez ahhoz szükséges, hogy a lassabb ereszkedés során az eszköz továbbíthassa majd az adatait. (Az elégés ideje alatt ez lehetetlen, ugyanis ilyenkor az eszközt plazma veszi körbe, amin a rádióhullámok nem jutnak át.) A kapszulának mintegy 20 perce lesz az adatátvitelre, mielőtt az óceánba zuhan.

The post Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold first appeared on National Geographic.