Írta: ELIZABETH ROYTE
Fényképezte: JAVIER AZNAR GONZÁLEZ DE RUEDA
A csörgőkígyók éjszakája ez: langyos és kellemes, a páratartalom alacsony, a sör hideg. Az elektromos golfkocsi nesztelenül suhant a Hold sarlója alatt derengő dimbes-dombos ösvényen. Valahányszor a reflektor fénypászmája kígyóra vetült, Matt Goode – a jobbjában söröskonzervvel, a baljában kígyófogó bottal – kiugrott a járgányból, elkapta, és hidegvérrel a magasba emelte a kígyót, hogy én is jól lássam. Egyáltalán nem hasonlítottunk a YouTube-videókban hősködő amatőr kígyóvadászokra, akik kertben fölhalmozott farakások, raklapok alól rángatják-cibálják ki a sziszegő kígyókat, és közben egyfolytában ordítoznak: „Ezt nézzétek, skacok, mekkora!!!”.
Szeptember eleje lévén a hüllők és kétéltűek életét tanulmányozó herpetológusok terepi idénye a végéhez közeledett. Goode, az Arizonai Egyetem kutatója diákjaival már jó húsz éve fog be texasi, tigris- meg feketefarkú csörgőkígyókat és más fajhoz tartozó kígyókat is; a mai napig több mint hétezret szedtek össze Tucson városától északra, az Oro-völgyben, a Stone-kanyon-ban kialakított golfpálya útjain és a környék luxusvillái között kanyargó magánutakon.
Jó esetben húsz egyedet is befognak egy-egy éjjel; másnap a hallgatók az egyetemen lemérik a kígyók testtömegét és nagyságát, meghatározzák az ivarukat, festékkel megjelölik a farokcsörgőjüket, mikrochipet ültetnek be a bőrük alá, végül visszaviszik befogásuk helyére, és szabadon engedik őket. Goode elsődleges kutatási témája – milyen hatással van a csörgőkígyókra, hogy sivatagi elterjedési területük egyre inkább beépül? – ugyanis egyfajta paradoxonnal szolgált: kiderült, hogy a még alig háborgatott környékek csörgőkígyóihoz képest a Stone-kanyoniak nagyobbak, szaporábbak, és gond nélkül vadászterületükhöz csatolják a lakónegyedeket (nyilván az is bátorítja őket, hogy a legmelegebb hó-napokat a villatulajdonosok zöme távol tölti).
Az egyik mesterséges vízesés mellett átgurultunk egy kis hídon. Szorgalmasan öntözik a golfpályát és környékét, így akad bőven bogyós növény és vadvirág, következésképpen növényevő is. Az ösvényen selymes tasakos egereket pillantottunk meg, fehérajkú pekarik kisebb csordája is feltűnt fejlámpáink fénykévéjében, sőt egy puma is megmutatta magát, de villámgyorsan be is húzódott a fák közé. Goode megjegyezte: hiúzt, prérifarkast, mosómedvét is látott már itt…
A teljes cikket elolvashatja a National Geographic magazin márciusi lapszámában.
The post Imádott és utált csörgőkígyók first appeared on National Geographic.
