Ítéletidő pusztít az Egyesült Államok több államában

A Nagy-tavak felől érkező nagy nedvességtartalmú légtömegekből a lehullott több mint félméteres hóréteg az előrejelzések szerint akár még másfél méterrel vastagodhat New York, Pennsylvania és Ohio állam egyes részein. New York állam nyugati részén veszélyhelyzetet, míg Pennsylvania északnyugati megyéiben katasztrófahelyzetet hirdetett ki a kormányzó, míg a hatóságok a veszélyes útviszonyok miatt adtak ki figyelmeztetést a hálaadás napjához kapcsolódó ünnepi hétvége után hazainduló tömegek számára – írja az MTI.

A Nemzeti Időjárási Szolgálat szerint „az utazás rendkívül nehéz és kockázatos lesz a hétvégén, különösen azokban a térségekben, ahol több tíz centiméteres hó hullhat rövid idő alatt”. Helyi idő szerint szombatig 60 centiméteres vastagságot meghaladó hóréteg alakult ki az érintett térségekben, de Pennsylvania államban van olyan hely, ahol már a 70 centit is meghaladta a hóréteg. Az úgynevezett „tóhatás” (lake effect) által kialakult időjárási körülmény az Egyesült Államok és Kanada között fekvő nagy kiterjedésű tóvidék felett létrejött csapadékzóna, a csapadék télen hó formájában jelentkezik.

A következő hét első felében a Egyesült Államok további részein is kemény télre készülnek, a Nagy-tavak mentén fekvő államokon kívül a középnyugati és síksági területeken is helyenként mínusz 10 fok alatt lehet a hőmérsékletek. Az enyhe ősz után az időjárás hidegre fordult a keleti partvidéken is, a fővárosban Washingtonban fagypont körül maradt a hőmérséklet szombaton, és a következő egy hétben sem várnak komolyabb enyhülést. Szintén megérkeztek a fagyok a déli Georgia államba, ahol egyes hegyvidéki térségekben mínusz 5 fok alá süllyedt a hőmérséklet, és a következő két napban tovább csökkenhetnek a hajnali minimum-hőmérsékletek.

A New York állambeli Buffalo városának profi ligában (NFL) szereplő amerikaifutball-csapata, a Buffalo Bills a szurkolóihoz fordult segítségért, hogy önkéntes munkával segítsenek megtisztítani a stadion lelátóit a vasárnapi, nagy érdeklődéssel kísért összecsapás előtt, amelyet a San Francisco csapatával játszanak majd. A városban vasárnapig további 60-70 centiméter havat várnak.

The post Ítéletidő pusztít az Egyesült Államok több államában first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed