Itt a bejelentés: a Google új termékeket hoz a magyar piacra

Komoly erőt demonstrálva jelent meg először hivatalosan is hazánkban a Google új Pixel telefonjaival, amelyeket a mesterséges intelligencia (AI) koncepciójuk slágertermékének szánnak.

Biztos sokan vannak, akiknek fogalmuk sem volt róla, hogy a Google telefonokat is gyárt. A dolog persze nem lehet meglepő, hiszen a Nexus és később Pixel néven futó készülékek nálunk hivatalosan nem voltak elérhetőek. Eddig.

A cég ugyanis kisebbfajta bombát pukkantva bejelentette 2024 augusztusában, hogy megkezdi a termékek forgalmazását hazánkban is. Már az is kiderült, hogy itt nem pusztán néhány új modell bevezetéséről van szó, hanem egy nagyobb hadjáratról, amelyben a mobil eszközökre fontos szerep hárul.

Erődemonstráció

A cég ráadásul nem fű alatt lopakodott be, hiszen nyitásként a fontos webáruházak mellett a Yettelnél is felbukkantak a készülékei. Ez pedig azért óriási dolog, mert Magyarországon a szolgáltatókra extrémen fontos szerep jut a telefonok értékesítésében, hiszen a forgalom nagy része náluk realizálódik.

A Google Pixel végre hivatalosan is megérkezett Magyarországra.

Viszont rettenetesen nehéz hozzájuk bejutni, rengeteg teszten és számos bürokratikus folyamaton kell végig menni ehhez. E folyamat az újjászületett Motorolának például évekig tartott, és ez az oka annak, hogy olyan, egyébként nagy márkák sem találhatóak meg egyelőre e cégeknél, mint a HMD, a Tecno vagy az Infinix.

Hogy rögtön ott vannak a Yettelnél önmagában elég jól mutatja, hogy a Google számára mennyire fontos a dolog, és az sem lenne meglepő, ha hamarosan a Vodafone-nál és a Telekomnál is felbukkannának.

Az pedig a hab a tortán, hogy a hivatalos bejelentés után a magyar netet is elárasztották az új Pixelekkel kapcsolatos hirdetések, kihasználva a Google Ads reklámszolgáltatásban rejlő lehetőségeket. A Google személyében tehát egy potens, komoly háttérrel bíró és erős érdekérvényesítő képességgel bíró versenyző robbant be a magyar piacra. Ez pedig jó eséllyel minden piaci szereplőnek fájni fog, főleg akkor, ha bejönnek a cég nagyravágyó tervei.

A Google Pixel a telefonos piacon

Bár 2016 óta tolják, a Google Pixel niche szereplő maradt a telefonos szektorban. A globális piaci részesedése 2023-ban épp, hogy megközelítette a 2 százalékot. A márka Japánban a legerősebb, mert ott tavaly 10 százalékot produkált, óriásit robbantva egyik évről a másikra. Emellett az Egyesült Államokban, illetve Kanadában számít még kisebb tényezőnek, hiszen ezekben az országokban 4,8, illetve 5,5 százalékot tudott kiharapni a tortából. Viszont az is igaz, hogy egyedüli androidos brandként tudott növekedni 2023-ban az észak-amerikai régióban. Tehát a jelek szerint a növekedési pályára állt, és e folyamatnak kíván újabb lökést adni a gyártó az idei telefonokkal.

 

Milyenek a telefonok?

A vállalat nem az apróvadra lő, és bevallottan a Samsungot és az Apple-t akarja megszorongatni a felső kategóriában. Ennek megfelelően a három új készülék, a Pixel 9, a Pixel 9 Pro és Pixel 9 Pro XL egyaránt innovatív nagy tudású telónak tűnt az előzetes információk alapján.

A Google Pixel 9 Pro XL hasonlít az iPhone-ra, de azért egyedi külsővel bír. Kép: Google

Mi a csúcsmodellből szereztünk egy példányt, a tesztelés során kiderült, hogy ez tényleg egy elit ligás készülék. Nagy, 6,8 hüvelykes, életerős színeket és hibátlan kontrasztot produkáló, nagy felbontású és képsűrűségű, kiemelkedő fényerejű OLED kijelzővel látták el. Ez természetesen támogatja a nagy felbontású tartalmak kezelését, a képfrissítése óriási, és ebből fakadóan még a gyors mozgások visszaadása is kifogástalan.

Az elvárásoknak megfelelően korrekt képalkotási tulajdonságokkal bír, köszönhetően a komplex kamerarendszernek.

Az 50 megapixeles, általános használatra szánt, sötétben korrektül teljesítő főkamera mellett pakoltak rá egy ultraszéles és egy 5x optikai zoom egységet, amely minőségromlás nélküli nagyítást biztosít. Viszont e két kameránál kevés fény esetén olykor zajos, elmosódott lesz végeredmény.

Sokoldalú képalkotási lehetőségeket biztosít a komplex, hangsúlyos kamerarendszer.

A videós rendben vannak, hiszen akár 8K-k felvételek is készíthetőek vele, és még olyan stabilizátorral is ellátták, amely kiküszöböli a kézremegésből fakadó hibákat. A Samsung telefonoknál megismert szuperlassítást kihagyták belőle, ami nagy kár, hiszen ezzel igen látványos anyagok hozhatóak össze, viszont a sima lassítást azért nem spórolták ki.

Lehet vele szép képeket lőni!

A készülékház formája az Apple iPhone 15-öt idézi, azonban a hátlapi nagyon-nagyon markáns kamerasziget egyedivé teszi a megjelenését. Az akkumulátora és a közel 14 órás üzemideje remek, de az kár, hogy csak 37 wattal tölthető a telep, ami miatt több, mint egy órára van szükség ahhoz, hogy megteljék a telep energiával.

Este is lehet vele jó képeket készíteni.

Az figyelemreméltó, hogy nem a mai csúcsmobiloknál általánosan használt Snapdragon 8 Gen 3 chip került bele, hanem a Google házon belül fejlesztett Tensor G4 lapkája. Ez bőven elég erős ahhoz, hogy akár a csúcsjátékok is jól fussanak, ám a szintetikus tesztek alapján ennek maximális teljesítménye kisebb, mint a konkurens Qualcomm hardveré. Ennek azonban oka van, ami nem más, mint a Mesterséges Intelligencia.

Gemini a házban

A Google-től származó információk értelmében a Tensort az AI feladatok elvégzésére (is) optimalizálták, ezeknek a vállalat pedig elképesztő fontosságot tulajdonít.

A konszern a közelmúltban mutatta be Gemini névre hallgató Mesterséges Intelligencia ökoszisztémáját, amellyel le akarja tarolni a világot, és ebben a hadjáratban a most bemutatott telefonoknak is kulcsszerepet szán.

Az új Pixelek ugyanis megkaptak jó néhány új AI szolgáltatást. Ezek révén valós időben lehet szöveget fordítani, a készülékekkel minden korábbinál kényelmesebben lehet társalogni, a telefonok képesek kivonatot készíteni a hosszú dokumentumokból, és a fotók feljavítására, valamint átalakítására is képesek.

A Gemini a Google AI fegyvere.

Ez önmagában nagy újdonságot nem jelent, hiszen gyakorlatilag ugyanezeket mutatta be év elején a Samsung is. Ráadásul az én személyes tapasztalatai alapján a dél-koreai konkurens rendszerében ezek a dolgok jobban is működnek. Azonban a cég azt állítja, hogy ez még csak az út legeleje, és folyamatosan fejlesztik ezeket az algoritmusokat.

A mesterséges intelligencia feladata, hogy kényelmesebbé tegye az életet.

Az igazi pláne azonban nem ez, mert mindenki más is ezt mondja. Hanem, hogy a Geminit kiterjesztik az egész Google univerzumra. Tehát a különféle generatív és non-generatív AI funkciók megjelennek a levelezésben, a kommunikációban, a felhős dokumentumok kezelésében, az Android alkalmazásoknál, a Google Ads hirdetéseknél és a YouTube videóknál, csak hogy néhány fontos példát említsünk. Tehát minden olyan területen, amihez a Google-nek köze van, vagy amelyben részesedéssel bír.

A Pixel lesz a mesterséges intelligencia arca

A Gemini nem marad exkluzív, hanem minden androidos telefonon elérhetővé válik előbb vagy utóbb. Ez persze teljesen érthető, hiszen a jobb funkciókért egy rövid beetetési időszak után már fizetni kell. A hatalmas fejlesztési és fenntartási költségeket ugyanis vissza kell hozni valahogy. A tervek szerint viszont a friss szolgáltatások és technológiák elsőként a Pixel családban jelennek meg különféle frissítések után.

A Pixel lesz a mesterséges intelligencia arca.

Ezeken fogják demonstrálni a friss funkciókat, Tehát gyakorlatilag e modellek válnak a Google mesterséges intelligenciájának fizikai megtestesülésévé.

A Google komplex AI víziójában az okostelefonok új szerepet kapnak, de hogy erre mennyire lesz vevő a nagyközönség, az jó kérdés.

Én személy szerint egy kicsit szkeptikus vagyok, egy csomó hype-olt funkció feleslegesnek tűnik, és még mindig vannak olyanok, amelyek manuálisan jobban működnek. A hang alapú keresés és a fordítás viszont például teljesen rendben van, szóval arról szó sincs, hogy teljesen felesleges lenne az AI, csak az én véleményem szerint túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki. De majd egy-két év múlva kiderül, hogy kinek lett igaza!

The post Itt a bejelentés: a Google új termékeket hoz a magyar piacra appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed