A pályafelújítás várhatóan fél évig tart Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszon, az utasok közlekedését azonban ez idő alatt is maradéktalanul, részben autóbuszokkal biztosítja Veszprém és Ajka között a MÁV-csoport – írja a vasúti cég kommunikációs osztálya.
A közleményben az szerepel, hogy a „rendszeres vágánydiagnosztikai vizsgálatok feltárták, hogy a 20-as számú Székesfehérvár-Szombathely vasútvonal Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszán
a csapadékvíz elvezetése nem kielégítő, így a felgyülemlett nedvesség alámossa a pályát.
A vasúttársaság „ezért a soron következő felújítási időszak kiemelt beruházásaként tervezett a mélyszivárgó építésével, a biztonságos közlekedés érdekében pedig ideiglenes sebességkorlátozást vezetett be az érintett szakaszon. Az elmúlt napok esőzései nyomán végzett vizsgálatok ugyanakkor azt mutatták, hogy a pályaállapot romlása felgyorsult, így a felújítási munkálatokat is a lehető legrövidebb idő alatt elő kell készíteni és végre kell hajtani.” Ez a lépés ugyanakkor együtt jár a vasúti forgalom kizárásával.
A pályaszakasz felújítása a jövő év legelején megindulhat. A közlemény így zárul:
Az érintett térségben élők közlekedését ez idő alatt is maradéktalanul biztosítja a MÁV-csoport az alábbiak szerint: a Veszprém—Ajka szakaszon autóbuszok közlekednek, míg az IC-vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek.
The post Jó időre megszűnik a vonatközlekedés Veszprém és Ajka közt first appeared on 24.hu.