Jövőre európai turnéval folytathatja a Rolling Stones

Az észak-amerikai sikereket követően 2025-ben nagyszabású európai turnéra indulhat a Rolling Stones – írta meg egy informátorra hivatkozva a Sun nevű brit bulvárlap.

Az ikonikus rockegyüttes áprilisban Houstonban kezdte meg az Egyesült Államokban a 2023-as Hackney Diamonds című album turnéját, és júliusban, Missouriban tartották az utolsó koncertet – a turné végig teltházzal futott. A 81 éves Sir Mick Jagger, a 80 éves Keith Richards és a 77 éves Ronnie Wood az amerikai siker után állítólag jövő év tavaszától egy brit koncertsorozattal folytatnál.

 A Stones fenomenális sikert aratott az észak-amerikai Hackney Diamonds turnéján, és nem kétséges, hogy az európai koncertjeik is hasonlóan ütősek lesznek. Mick, Keith és Ronnie már aláírták a koncerteket

– mondta a Sun informátora, azt állítva, a hivatalos bejelentés a következő hetekben várható.

Állítólag Ronnie Wood árulta el egy beszélgetésen, hogy a zenekar új turnédátumokon gondolkodik, és a Stonesszal azt remélik, hogy jövőre európai turnéra indulhatnak.

Az új album, a Hackney Diamonds 2023 októberében jelent meg, 18 év után ez volt a több mint hat évtizede aktív együttes első eredeti dalokat tartalmazó lemeze. Az album a slágerlisták első helyén debütált, ez a zenekar 11. listavezető albuma.

The post Jövőre európai turnéval folytathatja a Rolling Stones first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed