Az elmúlt évben ugrásszerű növekedés tapasztalható az XXL, azaz 97 hüvelyknél nagyobb tévék eladásaiban, írja a TechWorld a Circana piackutató adataira hivatkozva.
A lap cikke szerint az óriási képernyők értékesítése 877 százalékkal nőtt, miközben a valamivel kisebb, 75-96 hüvelykes modellek forgalma „csak” 19 százalékos emelkedést mutatott.
A trend mögött a jelentős árzuhanás a kulcs: a 98 hüvelykes tévék átlagára 53 százalékkal esett vissza, miközben a kisebb modellek ára mindössze 6 százalékkal csökkent. Az árkülönbség csábítóvá tette a nagyobb képernyőket azok számára, akik eddig a kisebb, de még mindig prémium szegmensben gondolkodtak.
A Circana szerint az XXL méretű tévék népszerűségének növekedése részben annak köszönhető, hogy a fogyasztók a világjárvány alatt vásárolt készülékeiket kezdik lecserélni. Ez a csereciklus gyakran 5-6 évet ölel fel, és mostanra érte el azt az időszakot, amikor az új technológia iránti igény megnőtt.
A nagy képernyős trendek nem újak, 2018 és 2020 között hasonló fellendülés volt tapasztalható a 65 hüvelykes modellek piacán. Paul Gagnon, a Circana alelnöke szerint a következő években a nagy képernyős tévék növekedése folytatódni fog, hiszen a technológia folyamatos fejlődése és az árak csökkenése egyre több fogyasztót vonz ebbe a szegmensbe.
A nagy képernyős tévék piacán az árak további csökkenése és az új technológiák terjedése még szélesebb rétegeket érhet el. A TCL például már most képes akár 115 hüvelykes paneleket is gyártani, amelyek előrevetítik, hogy az XXL méret fogalma a közeljövőben tovább bővülhet, írja a TechWorld.
The post Kapkodnak a vásárlók az óriástévékért first appeared on 24.hu.