Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe

A török rendőrség országszerte végrehajtott razziák során őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 115 feltételezett tagját, akik a hatóságok szerint az év végi ünnepek alatt készültek támadásokra – jelentette csütörtökön a török állami média után az MTI.

A TRT török állami műsorszolgáltató közlése szerint a hatóságok összesen 137 személy ellen adtak ki elfogatóparancsot, a még szökésben lévő 22 gyanúsított ellen pedig nemzetközi körözést rendeltek el. A műveletet az isztambuli terrorellenes egységek irányították, miután a török hírszerzés arról tájékoztatta a hatóságokat, hogy az Iszlám Államhoz köthető csoportok nem muszlim személyek, illetve ünnepi rendezvények ellen készülhetnek támadásokra.

A rajtaütések során a rendőrség több helyszínen lőfegyvereket és dokumentumokat foglalt le. A nyomozók szerint a gyanúsítottak aktív konfliktuszónákban működő Iszlám Állam-tagokkal álltak kapcsolatban. Törökország rendszeresen hajt végre akciókat az országban működő feltételezett Iszlám Állam-hálózatok ellen. A terrorszervezet vállalta magára a 2017-es isztambuli szilveszteri támadást is, amelyben egy éjszakai szórakozóhelyen 39 ember vesztette életét.

The post Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed