Karl Marxt választotta kabalának egy német kosárlabdacsapat

A Drezda és Lipcse utáni legnagyobb szászországi város, Chemnitz közel ezeréves története során már szinte mindent látott, mai arcát azonban csak a második világháború utáni változásoknak köszönheti, hiszen az épületek 41%-át megsemmisítő fegyverek zajának elülte után hosszú évtizedeken át sorra születtek az új gyárai, a legkülönbözőbb méretű panellakótelepei, valamint indult meg a bombázások során megsemmisült évszázados épületek visszaépítése.

A keletnémet vezetés által szocialista mintavárosnak szánt Chemnitzet 1953-ban, Marx születésének 135., halálának pedig 70. évfordulóján át is nevezték: felvette a Karl-Marx-Stadt nevet, amelyet egészen az újraegyesítésig megtartott.

A rendszerváltás után gyökeresen átépített, modernizált város lakói ezzel talán úgy gondolták, hogy örökre lerázták magukról Karl Marx örökségét, ez azonban nem így történt, hiszen az alapításának 25. évfordulóját alig néhány hónappal ezelőtt ünneplő kosárlabdacsapatuk, a Niners Chemnitz 2016-ban új kabalát jelentett be: Karlit, akit egyértelműen a német gondolkodó alakja ihletett.

Úgy tűnik, hogy a figura szerencsét hozott, hiszen 2020–2021-ben, a másodosztályú ProA-liga megnyerése után a Bundesligában debütált, ott pedig szinte azonnal sikereket értek el: az első évadban 14., az azóta eltelt szezonokban pedig 6., 8., majd 3. helyen végeztek, sőt 2024-ben a FIBA Európa-kupáját is megszerezték.

The post Karl Marxt választotta kabalának egy német kosárlabdacsapat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed