Súlyos ügy bontakozik ki, miközben a politikailag érzékeny háttérrel rendelkező agrárcég ügye büntetőjogi szakaszba lépett.
Mi történt? Már írtunk a Kósa Lajos köreihez köthető Bászna Gabona Zrt. ügyéről, mely most újabb fordulatot vett. A kormány döntést hozott az agrárcég felszámolási eljárásának speciális szabályozásáról, amelynek célja, hogy a károsult gazdák és kisvállalkozások mielőbb hozzájussanak a pénzükhöz, számol be a fejleményekről a 444. Nagy István agrárminiszter bejelentése szerint a gabonát beszállító termelők, a bérmunkát végzők, az előleget fizetők és a bértárolást végző kkv-k egyaránt jogosultak lesznek kártalanításra. A kifizetések fedezetét a felszámolási eljárás során lefoglalt vagyon adja majd.
Részletek. A közelgő tavaszi mezőgazdasági munkákra tekintettel a kormány gyorsított eljárást vezet be: a hitelezőknek a felszámolás bírósági elrendelésétől számított 40 napon belül kell bejelenteniük követeléseiket az állami felszámolónál. Ennek visszaigazolása után a Hajdú-Bihar vármegyei kormányhivatalhoz lehet benyújtani a kifizetési kérelmet, amelyről a hivatal nyolc napon belül dönt, a pénz kiutalása pedig automatikusan történik. Aki viszont lekési a határidőt, annak követelése hátrébb kerül a sorban.
Felelős? A miniszter hangsúlyozta: a csalárd módon eljáró személyeknek felelősséget kell vállalniuk, és az igazságszolgáltatás előtt kell számot adniuk arról, miként sodorhattak ilyen helyzetbe sok tisztességes termelőt.
Háttér. A Bászna Gabona Zrt. – amely Kósa Lajos rokoni körének tulajdonában áll – tavaly év végén került súlyos pénzügyi válságba, miután sorozatosan elmaradt a kifizetésekkel. Sajtóértesülések szerint a cég mára akár több tízmilliárd forintos tartozást is felhalmozhatott. Az ügyletkötések háttere is gyanús: a vállalat állítólag a piaci szokásokkal szemben drágán vásárolt és olcsón értékesített. Az ügyben a rendőrség sikkasztás gyanúja miatt nyomozást indított, ami tovább erősíti a botrány súlyát és politikai érzékenységét.
The post Kártalanítás lefoglalt vagyonból: gyorsított eljárással ígér pénzt a kormány a pórul járt gazdáknak appeared first on Forbes.hu.