Kelta harcos fegyverei kerültek elő a föld alól

Jelentős felfedezéseket tettek cseh régészek Přerov városában. Az Olomouc Régészeti Központ arról számolt be, hogy a feltárások során egy több mint 2000 éves kelta temető, egy mintegy 7000 éves kőkorszaki város és számos több száz éves szláv sír maradványait is megtalálták.

A kelta temetkezési hely a szakértők szerint a Krisztus előtti 2-3. századból származhat, és 33 hamvasztásos sírt foglal magába. Az ásatásokat vezető Marek Kalábek különlegesnek nevezte ezt a felfedezést, ugyanis a kelta temetők jellemzően kevesebb sírt tartalmaznak, ráadásul nem jellemző rájuk a hamvasztásos temetkezés.

A temető legkiemelkedőbb sírhelye egy kelta harcosé volt, akit vasból készült kardjával, lándzsájával és övével együtt temettek el.

Ezek a tárgyak arról árulkodnak, hogy a férfi magas státuszú lehetett társadalmában. A kétélű fegyvert bőrhüvelyben tárolták, markolata pedig fából készült. A rajta talált sérülésnyomok világosan jelzik, hogy használták harcban is.

A kelta temetkezési hely mellett a Nagymorva Birodalom korára datálható, szláv sírhelyeket is feltártak a kutatók. Ezekbe a keresztény temetkezési hagyományoknak megfelelően temették el a halottakat. Az emberi maradványok mellett a sírokban ékszereket, késeket és kerámiákat is találtak. A nem túl fényűző tárgyak azt mutatják, hogy az elhunytak nem túl gazdag földművesek lehettek.

Az ásatások legősibb felfedezései egy Krisztus előtt 5000 körülről származó település épületének maradványai voltak. A házak romjai között pattintott kőeszközöket, kerámiákat, illetve malomköveket is találtak.

The post Kelta harcos fegyverei kerültek elő a föld alól first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed