A vallások számomra a spiritualitásról, a kiszolgáltatottak segítéséről, a lelki és testi gyógyításról, a tanításról szólnak, amelyek kiegészítik az állami feladatokat. De elutasítok mindent, ami vallási köntösben a kirekesztésről, a hatalomról, a képmutatásról szól
– írja Kepes András Facebook-bejegyzésében, amelyben azt indokolja meg, miért mondta le áprilisra, az Óbudai Zsinagógába tervezett beszélgetését Köves Slomóval, a Chabad zsidó közösség rabbijával. Kepes felidézi, hogy már tavaly ősszel, a felkérés idején is voltak fenntartásai, de elfogadta a meghívást, mert „minden vallást tisztelek, televíziós műsoraimban, könyveimben kulturális szempontból szinte valamennyi nagyobb vallással foglalkoztam, a kereszténységgel, a zsidósággal, a muszlim, a hindu, a szikh, a buddhista, a sintó és a természeti hitekkel.”
Világfalu c. televíziós sorozatomban éppen a Chabad közösség tagjaival mutattam be a szertartásaikat. A vallások számomra a spiritualitásról, a kiszolgáltatottak segítéséről, a lelki és testi gyógyításról, a tanításról szólnak, amelyek kiegészítik az állami feladatokat. De elutasítok mindent, ami vallási köntösben a kirekesztésről, a hatalomról, a képmutatásról szól
– szögezi le, hozzátéve, hogy az elmúlt napok eseményei nyomán már nem hiszi, hogy ebből egy jó beszélgetés születhet, és ezért lemondta a részvételét az április 4.-i péntek esti vacsoráról. Álláspontja alátámasztásául csatolt egy, a Szombat folyóiratban megjelent cikket, amelyben Frölich Róbert országos főrabbi írt a Chabadról, amely szerinte „a magyar kormány hathatós támogatásával” építette ki gazdasági bázisát az országban.
The post Kepes András lemondta a beszélgetést Köves Slomóval first appeared on 24.hu.

