A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el Év madara programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást a böjti réce nyerte – olvasható a szervezet közleményében.
A faj egy viszonylag kistermetű réceféle vízimadár. Magyarországon szórványos fészkelő, tavasszal a böjti szelekkel érkezik. Eurázsiában és Afrikában, különösen a mocsaras, sekély vizű területeken fordul elő.
Hazánkban egészen 2004-ig vadászható volt, de állományának csökkenése indokolttá tette természetvédelmi oltalmát, így 2008-tól védett, jelenleg fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.
Leggyakrabban a szikes sík vidéki mocsárréteken, a nedves réteken, a szikes tavakon, a nyílt vizekkel tarkított és ritkás növényzettel benőtt tocsogókban, a kubikgödrökben és az elöntött mezőgazdasági földeken telepszik meg. Vonuláskor is hasonló élőhelyeken jelenik meg, ám előfordul a mély vizű tavakon és folyókon is.
Az elmúlt évtizedekben az elterjedési területe észak felé tolódott el. Vonuló, a telet Afrikában a Száhel-övezetben, valamint Ázsiában (India, Délkelet-Ázsia, Új-Guinea) tölti. Világállománya 870-933 ezer, az európai 352-525 ezer, a hazai 500-700 pár közé becsülhető. A világ-, az európai és hazai állomány is csökken. A fészkelők száma részben a tavaszi pusztai vizek nagyságától függ, a szárazabb tél és kora tavasz után kevesebb a költő madár.
Legfontosabb veszélyeztető tényezője a fészkelőhelyek csökkenése a folyószabályozások, lecsapolások és a kiszáradás következtében. Az Alföldön jelentős mértékben csökkent a vizes élőhelyek száma és kiterjedése, a meglévőket pedig jelentős mértékben sújtják a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai, elsősorban a csapadékeloszlás változása.
A fészkelőhelyek nem megfelelő kezelése (cserjésedés, legeltetés hiánya) tovább csökkenti az alkalmas fészkelőhelyeket. A költéseket sok esetben meghiúsítják a fészekragadozók (róka, borz, vaddisznó, aranysakál, varjúfélék), a vonulási útvonalakon pedig a vadászat jelent közvetlen veszélyt.
The post Két évtizede még vadászható volt itthon az év madara first appeared on National Geographic.