Kevesebb fideszessel is győzött Szentesen a Fidesz

Fényévekkel győzött a Fidesz Szentesen.

A Magyar Nemzet a Mandiner alapján ezzel a címmel írt arról, hogy a Fidesz–KDNP jelöltje, Cserháti Gyula (57,4%) fölényesen győzött az időközi választáson Szentesen, a 8. számú egyéni választókerületben. A választáson a Jövőnk Szentes Egyesület (JÖSSZ) jelöltje, Kozma Andrásné (28,16%) lett a második. A választást azért kellett kiírni, mert Bakó Dániel lemondott mandátumáról.

Szentesen júniusban kikapott a Fidesz, így lehetett mostanra ellenzéki a polgármester és ellenzéki a testületi többség is. Ehhez képest most mégis óriási győzelmet aratott a Fidesz jelöltje, akinek ellenfelén még az sem segített, hogy a júniusban megválasztott ellenzéki polgármester is mellette kampányolt

– közölte a Mandiner. Azt nem említik, hogy június 9-én Bakó Dániel szintén Fidesz–KDNP színekben indult és győzött Kisér városrészben, ráadásul – a leadott szavazatok számát tekintve – jóval fölényesebben.

A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján most Cserháti Gyula (FIDESZ–KDNP) 318 szavazatot kapott (57,4%). Mögötte második lett a Jövőnk Szentes Egyesület (JÖSSZ) jelöltje, Kozma Andrásné (156/28,16%), harmadik a Mi Hazánk jelöltje, Baranyi László (63/11,37%), negyedik a független Köröndi Máté (17/3,07%).

Június 9-én Bakó Dániel a szavazatok 44,94 százalékát kapta, ám rá még 608-an szavaztak. Kozma Andrásné akkor is (464/34,29%) második lett, de még ő is több voksot kapott akkor, mint a mostani jelölt, aki „kiütéssel nyert”.

Szabó Zoltán Ferenc (JÖSSZ) polgármesternek nincs miért aggódnia, Szentes képviselő-testületében változatlanok az arányok, megmaradt a JÖSSZ fölényes többsége.

The post Kevesebb fideszessel is győzött Szentesen a Fidesz first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed