Ki nem találod, hány milliárdból épül a legújabb Duna-híd

Megjelent a mohácsi Duna híd, és az ahhoz kapcsolódó úthálózat kivitelezéséhez szükséges pénz biztosításáról szóló rendelet.

Mi történt? A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a kormány a projekt teljes költségvetését 389,3 milliárd forintban határozza meg, vette észre a Telex.

Mi következik ebből? A pénz legnagyobb részét 2025 és 2029 között költik majd el, idén kétmilliárd forintra, 2030-ban és 2031-ben százmillió-százmillió forintra lesz szükségük. A rendelet engedélyezi Lázár Jánosnak, hogy még az idén elköltse a beruházáshoz szükséges első kétmilliárd forintot. Az építési és közlekedési miniszter a VI. Semmelweis Nyári Egyetem vendégeként csütörtökön beszélt is a mohácsi Duna-hídról, az erről készült videó itt látható.

Kontextus. A mohácsi Duna-híd megépítéséről évtizedek óta szó van, a projekt az elmúlt időszakban került a megvalósítás előtti állapotba. Annak a tervek szerint három része van:

egy új híd a Dunán;

a híd összekötése egy 2*2 sávos úttal nyugati irányba az M6-os autópályáig;

illetve a híd összekötése egy 2*1 sávos úttal keleti irányba az 51-es útig.

Ez utóbbi egy 19 kilométeres új utat jelent. A Dunán két ártéri hidat és egy mederhidat építenek, ezek összesen 756 méter hosszúak lesznek. A hídon kétszer két sávos autóút és mellette egy kerékpáros út vezet át.

Miért fontos ez? Ahogy arról mi is írtunk, idén áprilisban hirdették ki, hogy a projekt kivitelezője Szíjj László NER-es üzletember lehet, akkor 294 milliárd forintos nettó árról volt szó. (Ez nagyságrendileg megegyezik a mostani, bruttó 389 milliárdos összeggel, amiből az állam nagyjából százmilliárd forintot áfaként visszafizet saját magának.)

The post Ki nem találod, hány milliárdból épül a legújabb Duna-híd appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed