Az emberrel kapcsolatban többek közt az az egyik elterjedt nézet, hogy kitartó, hosszú távú futási képessége nagyban hozzájárult sikeréhez. Az világos, hogy a mai embert valóban jellemzi ez a képesség, de miként futhattak elődeink, akik még a mienktől eltérő testalkatúak voltak? A Current Biology folyóiratban egy brit-holland kutatócsoport vizsgálta meg egyik emberelőd futási képességeit.
Lucy az Australopithecus afarensis emberelőd-faj képviselője volt, 3,2 millió évvel ezelőtt élt, a két lábon járás szempontjából kulcsfontosságú lelet, de természetesen csak a csontjai maradtak ránk. Ezekből a csontokból kellett kiindulniuk a kutatóknak – ez azonban távolról sem olyan nehéz feladat ma már. A csontok pontos alakjának felmérésével megismerhető, milyen izomzattal rendelkezett az adott élőlény (ez esetben az emberelőd), lehet készíteni 3D modellt róla, majd számítógépes segítséggel ezt meg is lehet mozgatni.
Lucy esetében a 3D modellezéshez az ismert csontozatra anatómiai modell alapján ráépítették az inakat és izmokat – korábban a hasonló modellezésben vagy majmok vagy modern ember izmait használták, amelyek egyike se illeszkedhetett pontosan Lucy testéhez. Most a kutatók számos emberszabású izmainak tulajdonságát megvizsgálták, és ezekből a csontozattal összhangban állították össze, milyen lehetett Lucy izomzata.
Például ebből az is kiderült, hogy Lucy lábizmainak össztömege valahol a mai emberé és a csimpánzé között volt. Az egyes izmokban azonban nagyobb eltérések is adódtak. A kapott modellt azután speciálisan e célra szolgáló számítógépes technikával meg is tudták mozgatni. Ez azt jelenti, hogy az adott izmok nagyságának és erősségének adatai alapján a számítógépes szimuláció megmutatta, miként futhatott Lucy.
A teljes kép érdekében ugyanezzel a módszerrel a modern ember futását is szimulálták.
Kiderült, hogy Lucy tudott ugyan futni, de inkább csak kényelmes kocogásnak nevezhetnénk a képességét. Legfeljebb másodpercenként 1,75-5 méterre volt képes, míg a modern ember 8 métert tud megtenni.
Fontos tudni, hogy Lucy még nem rendelkezett olyan hosszú, rugószerű Achilles-ínnal mint mi. Az övé kb. 80 százalékkal rövidebb volt, ez pedig a kutatók szerint kulcstényező volt abban, hogy kb. 60 százalékkal lassabb futó volt. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy az anatómiai változások, amelyek az emberré válást kísérték, valóban elősegítették, hogy jobb futók is lehessünk, és így a vadászat során kitartóan üldözni tudjuk az állatokat.
A futás időtartamát tekintve is kisebb volt Lucy teljesítménye, azaz a kitartó üldözéshez szintén szükség volt az anatómiai változásokra. Ráadásul ezek a változások azzal is együtt jártak, hogy kisebb energiaráfordítással tudunk futni, mint elődeink.
A kutatók arra jutottak, hogy a testalkatunk, különösen a lábaink evolúciója kimondottan a jobb futást segítették elő, és nem csak afféle melléktermékei voltak annak, hogy két lábon jártak elődeink.
The post Kiderült, hogyan tudott futni Lucy first appeared on National Geographic.
