Kiderült, mikor mutathatják be az új iPhone-okat

Idén szeptember 10-én kedden mutathatja be az Apple az iPhone-széria legújabb tagjait, az elsősorban szoftveres újdonságokat tartogató iPhone 16 termékcsaládot – írja Mark Gurman, a Bloomberg Apple-re szakosodott újságírója.

Az új iPhone-ok, vagyis az iPhone 16 és 16 Plus, valamint az iPhone Pro és Pro Max mellett új Apple Watch széria és új vezeték nélküli headsetek is bemutatkozhatnak az eseményen. Ezt követően várhatóan 10 nappal később lesznek elérhetők a boltok polcain.

A cupertiói cég nagy várakozásokkal kezd majd bele az eseménybe, ugyanis évek óta nem látott forgalomnövekedést várnak, elsősorban az új szériával debütáló MI-funkciók nyomán.

Az Apple háza táján abban bíznak, hogy az Apple Intelligence a kissé döcögős és késői rajt ellenére sok iPhone-tulajt veszi majd rá a frissítésre, ezek ugyanis a most elérhető készülékek közül kizárólag az iPhone 15 Pro és Pro Max készülékeken futnak el, az új mobilok azonban minden bizonnyal plusz dedikált hardvert kapnak majd az MI-funkciók legjobb felhasználása érdekében.

Az Apple a hwsw szerint utoljára az iPhone 12-es széria idején tudta számottevően fellendíteni az eladásait éves összehasonlításban – akkor az új telefonok 5G-s kommunikációja számított a legfőbb vásárlócsalogató fejlesztésnek.

Kapcsolódó
Ezzel venné rá az Apple a felhasználóit az új iPhone-ok megvásárlására
Szinte minden eddigi iPhone-t kizár az Apple az MI-korszakból.

The post Kiderült, mikor mutathatják be az új iPhone-okat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed