Kiderült, mit rejt az ókori krokodilmúmia belseje

Egy új tanulmányban egy, az ókorban mumifikált krokodil 3D-s modellezését ismertetik – írja a The Independent. A kutatók szerint az állatot valószínűleg Szobeknek, a krokodilfejű egyiptomi termékenységi és mezőgazdasági istennek mutatták be áldozatként.

A Birminghami Múzeum és Művészeti Galériában őrzött tetem 2000-3000 éves, Egyiptomban az állatmumifikálások ekkoriban érték el csúcspontjukat. Az adatok alapján 2,2 méter hosszú példány sok más állathoz hasonlóan zúzóköveket, azaz gasztrolitokat nyelt el, hogy megkönnyítse az általa elnyelt hús feldarabolását, illetve a felhajtóerő szabályzását.

A kövek nem jutottak mélyre az emésztőrendszerben, ami arra utal, hogy utolsó táplálékát akarta lebontani velük, és nem sokkal az evés után elpusztult. Az állatban egy horogra akasztott halat is detektáltak.

A kutatók arra gyanakodnak, hogy a krokodilt célzottan fogták ki, hogy mumifikált áldozatként mutassák be.

Lidija Mcknight, a Manchesteri Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint munkájuk egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a múzeumi látogatókat összekapcsolják az állat történetével.

A szakemberek képalkotó technikákkal elemezték a múmia belsejét, az eljárásnak köszönhetően nem okoztak sérülést a leletnek. Az adatokból egy speciális szoftver segítségével rekonstruálták a tetemben lévő horgot, azt pedig eredeti anyagából, bronzból ki is öntötték.

The post Kiderült, mit rejt az ókori krokodilmúmia belseje first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed