Egy nemzetközi kutatócsoport a keresztes vipera megfigyeléseket vizsgálta meg. Ma már több olyan platform is van, amelyeken civil kutatóként bárki jelezheti, ha valamilyen élőlénnyel találkozott, és ehhez fotót is csatolhat, az ilyen adatbázisok segítik például egy-egy faj elterjedését vagy gyakoriságát feltáró kutatásokat.

Hazánkban ilyen például az izeltlabuak.hu oldala, nemzetközi szinten a GBIF vagy az iNaturalist. A kutatócsoport most az iNaturalist oldalára beküldött viperaészlelések alapján mérte fel, hogy az egyes színváltozatok elterjedése hátterében miféle ok állhat.

Mi állhat egy színváltozat hátterében?

A fő elgondolás, hogy az állat színe azt szolgálja, el tudjon rejtőzni a ragadozók elől, bele tudjon olvadni a környezetébe. Ez jelentette a kutatók számára most is az egyik lehetőséget.

Ha ez a fő ok a vipera színezete mögött, akkor a fekete színváltozat jóval ritkább kell legyen ott, ahol sok a ragadozó. A cikkcakkos mintázat a kígyó mozgásakor elmossa annak kontúrjait, segíti a környezetbe olvadást, de akár még riasztó hatású jelzés is lehet.

A másik elképzelés az, hogy az állatok színe a külső hőmérséklettel mutat összefüggést. Mivel a kígyó hidegvérű, ezért a hűvösebb élőhelyeken előnyt jelent számára a fekete szín, hisz így könnyebben fel tud melegedni. Eszerint, ha ez a fő ok, a fekete viperák gyakoribbak lesznek a hegyvidéki környezetben és az élőhely északabbi, vagy más földrajzi ok miatt hűvösebb területein.

Mindkét elképzelés része lehet az is, hogy milyen az adott terület növénytakarója. Egy sűrű növényzetű élőhelyen a kígyó ragadozói számára is korlátot jelent a növényborítás, de a kígyó napozási szándékát is meghiúsíthatja. No és persze a növényzet maga a kígyó környezetbe olvadásában is szerepet játszik.

Számos tényező volt tehát, amit a kutatóknak figyelembe kellett venniük, ezek kombinációi alapján négyféle lehetőséget teszteltek az adatbázis segítségével. Több mint 7000 szakember által hitelesített viperafotó adatait dolgozták fel ezen szempontok alapján, az állatfaj teljes elterjedési területéről (a keresztes vipera Nagy-Britanniától egészen a távol-keleti régióig megtalálható). Csak olyan adatokat vizsgáltak meg, amelyek minden szempontból információ-gazdag volt, például az észlelés helyszíne legalább 5 kilométeres pontosságú volt.

A kígyókat besorolták a három fő színváltozat valamelyikébe: barna, szürke – ezeken jól látható a rombuszok sorából álló jellegzetes minta – és a melanisztikus, vagyis fekete változat). Eztán az észlelések helyszíneit sorolták be a növényborításuk alapján ötféle típusba a sűrű erdőtől kezdve a nyílt terepig (pl. sziklás, csupasz, vagy épp félsivatagi talaj).

Minden helyszín pontos földrajzi elhelyezkedése alapján a terület klímáját is besorolták. Ugyancsak meghatározták az egyes helyszínek olyan állatainak előfordulását, amelyek a kígyók ragadozói, külön az emlősöket és a madarakat (eltérő vadászmódszerek miatt). A sok-sok adat begyűjtését az elemzések követték, statisztikai módszerekkel.

A 7915 vipera közül 4472 volt barna, 1861 szürke és 1485 fekete (melanisztikus).

A legtöbb fekete példány a hideg, kontinentális éghajlatú területen élt (Ázsia), illetve hasonlóan kiemelkedett az arányuk Európában az Alpok területén. Érdekes módon a hegyvidéki viperáknál kb. 1000 méteres magasságig nőtt a feketék száma, ez felett csökkent. A további elemzések arra mutattak, hogy ez a hegyeken az erdők meglétével vagy hiányával volt összefüggésben: ahol kevesebb volt az erdő, ott gyorsabban csökkent a magassággal a fekete viperák aránya.

A fekete viperák előfordulásába a ragadozó madarak száma is beleszólt a hűvösebb területeken: minél több légi veszély fenyegette a kígyókat, annál több volt köztük a fekete. Ennek az az oka, hogy ők kevesebbet kell nyílt terepen töltsenek, mivel hamarabb felmelegednek napozáskor, így rövidebb ideig leselkedik rájuk a ragadozó madarak jelentette veszély. A legkevesebb feketét Nyugat-Európában és Nagy-Britanniában látták.

A kutatók arra jutottak, hogy a fekete viperák előfordulását a termikus melanizmus jelensége határozza meg elsődlegesen, vagyis a hőmérsékleti adottságok miatt lehet több egyes helyszíneken a fekete egyedek száma.

A viperáknál (legalábbis Európában, a kutatók megjegyzése szerint) a barna egyedek zömmel nőstények, míg a szürkék zömmel hímek. A fekete egyedek pedig jórészt a barnák „helyett” alakultak ki, így feltételezhető, hogy a szaporodási sikerhez is hozzá kell járuljon az, ha egy vipera fekete bőrbe öltözik a hidegebb területeken.

The post Kiderült, mitől függ a viperák színe first appeared on National Geographic.