Kínai, nálunk gyárat épít, kint feketelistára került. Mi az?

A CATL szerint tévesen kerültek fel az amerikai védelmi minisztérium feketelistájára. Mit jelent ez valójában?

Mi történt? Állítólagos katonai kapcsolatok miatt a Pentagon feketelistára tette a kínai CATL-t, írja a Reuters.

Miért fontos ez? Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma ezen a listán azokat a kínai cégeket sorolja, akiket azzal gyanúsít, hogy együttműködnek a kínai hadsereggel. A hétfői bővítéssel immáron 134 kínai cég szerepel a listán, most került rá a kínai tech és játékóriás, a Tencent, valamint a tengeri rakományszállító Cosco is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Nem jelent azonnali szankciókat a listán szereplés, ugyanakkor a Pentagonnal kapcsolatban álló szervezetek nem üzletelhetnek a rajta felbukkanó cégekkel, és úgy általában kockázatra figyelmezteti a Kínától távolságot tartó cégeket. Az Erste Market szerint a hír után a Tencent 7, a CATL és a Cosco árfolyama 3-3 százalékkal csökkent.

Több ebből

Mini-Dubaj: ezt találták ki egyetemisták az arabok felhőkarcolói helyett
Nagy Márton magánreptetése és csúcsszállásai: két év alatt százmilliós összeg

Kontextus. A kínai CATL a világ legnagyobb akkumulátorgyártója, első európai üzemét pár évvel ezelőtt Németországban nyitotta meg. Második, jóval nagyobb európai üzemüket Debrecenben építik, a tervek szerint jövő év második felében kezdheti meg az elektromos autókba szánt akkumulátorok sorozatgyártását (a modulgyártás már ősszel elindult). Debrecenben egy másik kínai akkugyár is épül.

Mit mond a CATL? Természetesen azt, hogy tévesen kerültek fel a listára, ők semmilyen katonai tevékenységet nem folytatnak. Korábban a Xiaomi tiltakozása sikerrel járt, ők 2021-ben kerültek le a Pentagon-listáról, 2024-ben pedig a félvezetőket gyártó Advanced Micro-Fabrication is.

The post Kínai, nálunk gyárat épít, kint feketelistára került. Mi az? appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed