Kitiltják a kamionokat a Bodrogközből

Visszafordítják és komolyan szankcionálják a jövőben azokat a kamionosokat, akik a tiltás ellenére behajtanak a bodrogközi utakra. A térség útjait ugyanis 12 tonna fölötti össztömegű járművek számára tiltott zónává teszik hamarosan, a táblákat a sátoraljaújhelyi szennyvíztelep után, a sárospataki Bodrog-hídra, valamint a cigándi Tisza-hídra helyezik ki, írta a Boon.

Erről azon az augusztus 29-i, csütörtöki, Cigándon tartott munkamegbeszélésen döntöttek, melyen a térség országgyűlési képviselője mellett részt vettek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod vármegyei vezetői, szakemberei, az érintett rendőrkapitányságok vezetői, valamint a térség jelenlegi és leendő polgármesterei is.

A tiltás elsősorban a szabályokra fittyet hányó külföldi kamionokat érinti majd, amely eredményeként a szakemberek becslése szerint harmadára csökkenhet a kamionforgalom.

Ezek egy része eddig sem közlekedhetett a Bodrogközben, de az alacsony büntetési tétel, ami 13 ezer forint körül mozgott, nem jelentett visszatartó erőt az esetenként több száz kilométernyi út megspórolásáért.

Az új szabályozásoknak köszönhetően ez az összeg jelentősen nőtt, ami elérheti a 47 ezer forintot. A rendőrök ígérete szerint élni fognak a tilosban járó járművek visszafordításának a lehetőségével is. Az ellenőrzés sűrű lesz és már a térségbe vezető utak elején megpróbálják kiszűrni a szabálytalankodókat.

Indokolatlanul nagy kamionforgalom bonyolódik a bodrogközi utakon, amelyeket nem erre terveztek, ezért azok nagy része teljesen tönkrement a nagy súlyú járművek alatt.

A Bodrogközben több út felújítását tervezik, a munka egy része el is kezdődött és nem szeretnék, ha azokat rövid időn belül tönkretennék a nehézgépjárművek.

Bodrogköz

A Bodrogköz a Bodrog és Tisza folyók közt elterülő természetföldrajzi kistáj, a Felső-Tisza-vidék középtáj része. A magyar–szlovák határ kettészeli, de földrajzilag délnyugaton Tokajtól északkeleten Nagykaposig nyúlik el.

 

Teljes területe 945 km², ennek csaknem kétharmad része a határ magyar oldalán van. A szlovákiai oldalon is többségében magyarok lakják.

 

Két fő részre tagolható: az Alsó-Bodrogközre és a Felső-Bodrogközre. Legritkábban lakott területe a régió közepe, illetve a Bodrog és a Tisza összefolyásánál a Bodrogzug. (Wikipedia)

Kapcsolódó
Régi motoros az ország legjobb kamionsofőrje
Székesfehérvári “pilóta” nyerte az „5 tengelyen-biztos kézzel!” versenyt.

The post Kitiltják a kamionokat a Bodrogközből first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed