„Az aljas, hazug fideszes gyűlöletpropaganda hatására naponta kapok halálos fenyegetéseket és egyéb ocsmányságokat. Ezekben néha nem csak engem, hanem a hozzám közel állókat, például a gyerekeimet is fenyegetik” – jelezte szombaton a Facebookon Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szerint senki sem lehet ezen meglepődve, „hiszen Orbán Viktorék milliárdokat ölnek az adófizetők pénzéből a gyűlölet és az erőszak szítására. És ezt már nem csak a közösségi médiában teszik, hanem a házi újságjaikban és televízióikban is. Elég csak az ötös számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosára gondolni.”
Eddig nem tettem feljelentést, de most próbaképpen teszek. Bár egészen nevetséges módon még a fél éve tett feljelentéseknél sem jutott el odáig a ügyészség, hogy legalább sértettként kihallgasson. Csak jelzem, hogy Szijjártó Pétert tized ennyi fenyegetés hatására 65 darab tekes védi, évi egymilliárd forint közpénzért
– fogalmazott Magyar.
A politikus megosztotta a neki címzett fenyegetést is, ami így hangzik:
„Figyelj, te szemét nemibajos, kommunista kurafi!!
Meddig járatod a picsaszopogató ocsmány pofádat?
A verőlegények készen állnak! Jól megfizetve, csak az alkalmat várják!!
Hamarosan elkapnak és elvisznek egy elhagyott helyre, ott aztán kezdődik az igazi diszkóbuli!
Ki fognak herélni! Kivágják a tökeidet, aztán belerakják a mocskos szádba, hogy kiabálni se tudj!!!
Aztán majd a dögkeselyűk teszik tovább a dolgukat!! Ha-ha-ha
Halál rátok!!! Ütött az óra!!!”
The post „Kivágják a tökeidet, aztán belerakják a mocskos szádba” – Magyar Péter feljelentést tesz az őt ért fenyegetések miatt first appeared on 24.hu.