Kóbor bolygókat kapott lencsevégre a James Webb űrtávcső

Hat korábban ismeretlen kóbor bolygót kapott lencsevégre a James Webb űrtávcső – számolt be róla a ScienceAlert. Ezek olyan planéták, amelyek társaiktól eltérően nem keringenek zárt pályán egy csillag körül, hanem szabadon haladnak a csillagközi térben.

Az objektumokat a Perseus csillagkép egyik csillagképző felhőjében figyelték meg, ami igazolhat egy elméletet kóbor bolygók keletkezéséről. A szakértők úgy vélik, elképzelhető, hogy ezek a szabad planéták a csillagokhoz hasonló módon képződnek, vagyis úgy, hogy a gravitáció egyre több port és gázt kezd el egy helyre húzni. A különbség csak annyi, hogy a kóbor bolygók esetében a nyomás és a hőmérséklet nem éri el a hidrogénfúzióhoz szükséges szinten, ezért csillag helyett a Jupiterhez hasonló gázóriások lesznek csak belőlük.

A Tejútrendszerben létező több milliárd kóbor bolygó jelentős része ezzel szemben valószínűleg úgyanúgy jött lére, mint bármelyik másik bolygó, és egykor csillag körül is keringtek. Ezekben az esetekben valamilyen gravitációs kölcsönhatás, esetleg egy távolabbi csillag erős vonzása mozdíthatta el őket pályájukról.

Kapcsolódó
Elszabadult egy pokoli tűzgolyó az űrben
Óriási, szabadon sodródó bolygót fedeztek fel a Naprendszeren túl, amelynek felszíne 825 Celsius-fokos.

The post Kóbor bolygókat kapott lencsevégre a James Webb űrtávcső first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed