Kommandósok csaptak le egy drogtanyára, ahol az állatgondozó szolgálta ki a fogyasztókat

Két nap alatt kilenc embert fogtak el, hallgattak ki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt a békéscsabai rendőrök. Közülük ketten egy gyomaendrődi tanyán árultak drogot, ketten pedig az utánpótlás beszerzésében segítettek nekik, öten pedig fogyasztóként lettek gyanúsítottak.

Öt településen intézkedtek a Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói droggal kapcsolatos bűncselekmények miatt. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint előbb három gyomaendrődi helyszínen és két békéscsabai lakásban kutattak, majd másnap Csorvás, Újkígyós és Doboz következett.

Gyomaendrődön, egy tanyán az ott lakó férfi és ismerőse a gyanú szerint drogot árultak. A tiltott szerekkel kereskedő gazda a hozzá állatgondozónak szegődött férfit bízta meg azzal, hogy amikor nincs otthon, akkor szolgálja ki az anyagért érkező fogyasztókat. Közben a segítőből is fogyasztó lett.

Alkalmanként egy dobozi és egy békéscsabai férfi szállította nekik az utánpótlást, a megadott helyen átvették, majd átadták nekik az anyagot, illetve ők is éltek a tiltott szerekkel. Négy embert drogkereskedelemmel gyanúsítottak meg, és őrizetbe vette. Öt fogyasztó ellen szintén eljárás indult.

A rendőrök zároltak egy olyan bankszámlát, amelyen a gyanú szerint kábítószer-értékesítésből befolyt pénzt tartottak. A kutatások során a gyanúsítottaknál alufóliában és kisebb tasakokban adagokra osztott fehér port találtak és foglaltak le az anyag hevítésére szolgáló üvegpipával együtt. Műszaki cikkeket és egy autót is lefoglaltak.

The post Kommandósok csaptak le egy drogtanyára, ahol az állatgondozó szolgálta ki a fogyasztókat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed