Kommunikációs hibák miatt lőhették meg Trumpot

A hatóságok közötti kommunikációs hiányosságokat állapított meg az amerikai Titkos Szolgálat belső vizsgálata a Donald Trump elleni első merényletkísérlet idején, ami lassította a beavatkozást – erről számolt be a szervezet megbízott igazgatója pénteken. Ronald Rowe a vizsgálat megállapításairól tartott tájékoztatóján elismerte, hogy a szervezet követte el a hibát, részben a helyi hatóságok tájékoztatását illetően. Elmondta, hogy július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler városban tartott választási gyűlés idején túlságosan nagy mértékben támaszkodtak a mobiltelefon alapú kommunikációra is, ami tovább lassította az információáramlást. A rendezvény hatékony biztosítására a Secret Service nem létesített közös műveleti szobát a területi rendvédelmi szervek képviselőivel – hangzott el.

A hatóság részletes, másodpercekre lebontott időrendet is közölt a lövések eldördülését és a támadó, Thomas Matthew Crooks ártalmatlanítását megelőző kevesebb mint 2 percről. Ebből kiderül, hogy a helyi rendőrség emberei saját rádióhálózatukon keresztül folytatott üzenetváltás nyomán mintegy fél perccel azelőtt megtalálták a merénylőt az épület tetején, hogy tüzet nyitott, amit nem tudtak megakadályozni. Eközben a biztosításért felelős titkosszolgálati egység külön rádión értesítette a mesterlövészeket a lehetséges veszélyhelyzetről. Miután Thomas Matthew Crooks leadta a lövéseket Donald Trumpra, a mesterlövész 10 másodperccel később lépett közbe és egy lövéssel ártalmatlanította a merénylőt, akit fején ért találat és a helyszínen meghalt.

Ronald Rowe a tájékoztatón közölte, hogy az elkövetett hibák nyomán a felelősségre vonás szakasza következik, ami érinti azokat az ügynököket, akik nem tudták biztosítani a választási gyűlés helyszínét.

A Donald Trump republikánus elnökjelölt elleni butleri merényletkísérletben a politikus könnyebb sebesülést szenvedett a fülén, ugyanakkor egy ember meghalt, és ketten súlyosan megsebesültek.

Kapcsolódó
Pánik, vér és fegyverek – Képeken a Donald Trump elleni merénylet
A lövések után a tömegen egy időre eluralkodott a pánik. A merénylőt a helyszínen lelőtték. Képgaléria az eseményekről.

(MTI)

The post Kommunikációs hibák miatt lőhették meg Trumpot first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed