A kormány jóváhagyására vár a főváros metrófejlesztési programja, amelynek keretében 21 milliárd forintból az M2-es metróvonal 8 állomásán 27 mozgólépcsőt cserélnének ki, valamint 8 ferdeliftet építenének be, a projektet pedig az Európai Fejlesztési Bank finanszírozná – írja vasárnapi cikkében az Index.
A lap emlékeztet: a Déli pályaudvar és Örs vezér tere közötti M2-es metróvonalat legutóbb 20 éve újítottak fel, ám a mozgólépcsőket – költségcsökkentési megfontolások miatt – akkor sem, ráadásul az akadálymentesítésük is elmaradt. Így a 11 megállóhely közül jelenleg csak a Puskás Ferenc Stadion, a Pillangó utca és az Örs vezér tere megálló akadálymentes, miközben a vonalat naponta 300 ezren használják.
Az Index idézi Karácsony Gergely főpolgármestert, aki szerint az új, energiatakarékos mozgólépcsők kialakítása közel 30 százalékos energia-megtakarítást eredményezne. A BKV számításai szerint a projekt – amelynek a részleteit a társaság már kidolgozta – 36–42 hónap alatt valósítható meg, viszont az európai forráshoz való hozzáférés feltétele, hogy (az egy éven túlmutató) hiteligényre a kormány is áldását adja, ám ez a jelenlegi helyzetben az Index szerint több mint kérdéses.
Pedig az M2-es metró 21 milliárdos felújításán túl a főváros további nagy projekteket is tervez EFB-hitelekből megvalósítani, így például a BKV egyéb kiadásait csökkentő úgynevezett energiaoptimalizálási programját 13 milliárd forint értékben, valamint az M1-es metró (a földalatti) járműveinek újakra cserélését 45 milliárd forintért – írja az Index.
The post Kormányjóváhagyásra vár a főváros az M2-es metró ügyében first appeared on 24.hu.