„Köszönöm a gratulációt a világ legrövidebb eljegyzéséhez” – VV Barna és Nemazalány felbontották jegyességüket

Fenyvesi Barna, azaz VV Barna szeptember elején, a Sztárbox öltözőjében kérte meg Halastyák Fanni, azaz Nemazalány kezét – közvetlenül azután, hogy a rapper a negyedik menet előtt feladta a küzdelmet a ringben Hódi Pamela ellen.

A pár szakításáról az elmúlt hetekben már szárnya keltek pletykák, miután közös fotóik eltűntek a közösségi oldalaikról. A feltételezést VV Barna a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében erősítette meg a minap.

Sokan érdeklődtetek a kapcsolatunk felül, ezért szeretnék tisztázni valamit: Fannival már nem vagyunk együtt, külön utakon folytatjuk az életünket. Erről többet nem szeretnék beszélni, amíg ő esetleg nem nyilatkozik

– írta posztjában az egykori ValóVilág-szereplő, hozzátéve: nem könnyű hetek állnak mögötte, de „ez az ő karmája”.

Kérlek titeket, hogy tartsátok tiszteletben a helyzetet és ne tegyétek fel ugyanazokat a kérdéseket újra és újra. Ha egyszer ki kell derülnie, úgyis kiderül, mi történt Köszönöm a megértéseteket és a gratulációt a világ legrövidebb eljegyzéséhez!

– zárta sorait Fenyvesi.

Kapcsolódó
VV Barna megkérte Nemazalány kezét
A Sztárbox-meccse után tette fel neki a nagy kérdést az öltözőben.

The post „Köszönöm a gratulációt a világ legrövidebb eljegyzéséhez” – VV Barna és Nemazalány felbontották jegyességüket first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed