Krimibe illő késes rablótámadás és kergetőzés Kerepesen, a balhé a HÉV-en is folytatódott – videó

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik pár nappal ezelőtt konyhakéssel akartak kirabolni több embert is Kerepesen. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a két férfi a Gyár utca és a Szabadság utca sarkánál szólított le két nőt és egy férfit, hogy pénzt kérjen tőlük.

A 42 éves Cz. Attila megfogta az egyikük táskáját, amikor a nő mellett álló férfi a védelmére kelt, és arra kérte Cz. Attilát és társát, F. Györgyöt, hogy hagyják őket békén. A kéregető ettől dühös lett, és káromkodni kezdett.

Pár másodperccel később előrántott egy konyhakést a kabátja alól, amivel hadonászni kezdett. Ettől a három áldozat megijedt, és egy közeli hotelig futottak, ahol segítséget kértek. Az elkövetők odáig követték őket, és a parkolóból folytatták a fenyegetőzést, majd, kis idő múlva, elindultak a HÉV-állomás felé.

Viszont a két nő és férfi társuk sem hagyta annyiban a sztorit. Támadóikat egészen az állomásig követték. Időközben megérkezett két ismerősük, akiket segítségül hívtak, és velük együtt felszálltak a szerelvényre, ahol meglátták a rájuk támadó férfit, aki addigra már a kocsi ablakán kidobta a kést. A sértett trió férfi tagja, a 44 éves L. Jenő és a segítségül hívott 41 éves L. Sándor bántalmazni kezdte Cz. Attilát.

Többször megütötték, rugdosták, majd, kis idő után, ezt abbahagyták, és leszállították a szerelvényről. A rendőrök bejelentéstől számított néhány percen belül a helyszínre értek, ahol a peronon találták az egymással hangosan veszekedő férfiakat

– közölte a rendőrség.

Az egyenruhások a két társaságot előállították, majd megkezdték a kihallgatásokat. A késes támadókat rablás kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint, mivel Cz. Attila gyorstesztje THC-ra pozitív jelzést mutatott, így neki kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell. A nyomozók kezdeményezték Cz. Attila és F. György letartóztatását. L. Jenőt és L. Sándort garázdaság elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ők az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

The post Krimibe illő késes rablótámadás és kergetőzés Kerepesen, a balhé a HÉV-en is folytatódott – videó first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed