Jelenleg nincs mód arra, hogy pusztán genomi szekvenciák alapján egy kihalt állatot újból életre keltsünk, azonban egyes kutatók, csoportok azt remélik, hogy mégis van mód eltűnt állatok rekonstrukciójára. Az elképzelés az, hogy egy meglévő faj genomjának módosításával teremtsenek új életet, persze figyelembe véve azt, hogy az állat hasonlítson a legközelebbi kihalt rokonára, és ezáltal itt, a jelenben is hasonló ökológiai szerepet töltsön majd be.

A Revive & Restore projekt tudósai például génszerkesztéssel olyan elefántokat terveznek létrehozni már 2027-re, amelyek a gyapjas mamutokhoz (Mammuthus primigenius) hasonló sűrű bundával rendelkeznének. Ugyanezek a módszerek alkalmazhatók lennének a jelenleg veszélyeztetett fajokra is különféle gének hozzáadásával, melyek segítenek az adott élőlények megbirkózni többek között a növekvő hőséggel vagy bizonyos fertőzésekkel. Ez egy felelősségteljes munka, mely rengeteg veszélyt is rejt magában, ám annak ellenére, hogy vannak törvények, melyek szabályozzák ezt a típusú munkát, a részletes és egységes világszintű szabályozás kialakítása még várat magára.

A projektet egyébként az 1996-ban alapított kaliforniai (USA) Long Now Foundation inkubálta, azaz a piaci körülményektől védett környezetben segítette annak elindulását még 2012-ben. Az ebben közreműködő tudósok 10 ezer évet ugrottak vissza az időben, és az ott fennálló biológiai sokféleség visszaállítását tűzték ki célul az elkövetkezendő 10 ezer év végéig.

Sztárok érdeklődést is felkeltette

Egy másik vállalat, a texasi székhelyű Colossal Biosciences csak 2028-ra látja biztosra a „gyapjas elefánt” létrehozását, második helyre szorulva a Revive & Restore-ral folytatott feltámasztási versenyben, azonban a cég legutóbb alapított nonprofit alapítványa már 235 millió dollárt gyűjtött össze adományokból erre a munkára.

Talán nem is annyira kívánatos, hogy olyan hírességek is adakoztak, mint az elég mozgalmas életű Paris Hilton vagy éppen a színész Chris Hemsworth, akit a mozifilmjei mellett láthattunk a Cápák tengerpartja című dokumentumfilmben is – és aki a hétköznapokban még Paris Hiltonnál is nagyobb állatbarátnak mutatkozik. Sajnálatos módon egy-egy tudományos projekt szakmai és morális hitelét csorbíthatja a nem kellően átgondolt pénzügyi háttér kialakítása, így aztán könnyen felháborodással és gúnnyal lesz tele a sokat ígérő vállalkozás társadalmi megítélése.

Egyébként a biotechnológia és annak eszköztára támogatja a tudósokat abban, hogy ezeket a grandiózus terveket megvalósítsák, amire már példaként említhető egy sikerrel zárult amerikai fajmentő program is.

Még az 1990-es években a floridai pumát (Puma concolor coryi) texasi pumák (Puma concolor stanleyana) keresztezésével sikerült megmenteni a teljes kihalástól, a populáció azóta már stabilnak mondható.

Ezzel a keresztezéssel a tudósok azt tűzték ki célul, hogy emberi beavatkozással visszaállítsák a floridai puma beltenyésztéstől mentes genetikai változatosságát. A történelem folyamán ez a keresztezés megtörtént külső beavatkozás nélkül, ugyanis akkoriban a floridai puma állománya jóval nagyobb volt, ennek köszönhetően pedig bizonyos időszakokban a genetikai anyag kicserélődhetett a texasi pumák egyedeivel történő interakció során, ezáltal fenntartva a genetikai változatosságot.

Segítséget jelenthet

Természetesen a sikerhez hozzátartozik, hogy mintegy 1200 kilométernyi területet is vadvédelem alá vettek, és a pumák élőhelyén áthaladó autópályák, utak alá átkelést segítő alagutakat is építettek, hogy elkerüljék a macskák és az autók macskákra nézve végzetes találkozását.

De nemcsak a vadon élő macskák vannak hátrányos helyzetben, hanem szinte minden élőlény jövője bizonytalan. Az éghajlatváltozás, az élőhelyek elvesztése és a vadon élő állatok túlzott vadászata számos faj egyedszámának csökkenéséhez vezetett. Ennek eredményeként sok populációra már erősen érvényes a beltenyészet kifejezés, mely igencsak veszélyezteti az adott faj genetikai változatosságának hosszú távú helyreállítását.

Ezért került előtérbe a genetikai mentés, azaz a populáción belüli genetikai változatosság növelésének folyamata a fogságban tenyésztett, áthelyezett vagy klónozott egyedekkel való tenyésztés révén. A cél a faj genetikai sokféleségének növelése, hiszen ez a változó világban való alkalmazkodás kulcsa.

Nem foguk gyapjas mamutokat látni

A laikusokban joggal merülhet fel a kérdés: egyáltalán lehetséges-e, hogy a közeljövőben gyapjas elefántokat lássunk az állatkertekben vagy a természetben eltöltött idő alatt.

A Jurassic Park-rajongókat sajnos ki kell ábrándítanom, de gyapjas mamutokkal vagy más kihalt fajokkal biztosan soha nem fogunk találkozni.

Ennek az az egyszerű oka, hogy elméletileg még a legjobb minőségű DNS-ből sem lehet egy élőlényt rekonstruálni. Bár sajnos ezt a tévhitet még a genetikus kutatók egy része is táplálja, ennek ellenére viszont tény, hogy a DNS-ben tárolt információ nem elegendő az utódok létrehozásához.” – vezeti fel a témát Dr. Török Tibor biológus, genetikus.

„Ahhoz ugyanis a teljes petesejt és spermium nem DNS jellegű információtartalma is elengedhetetlen. Kihalt állatok sejtjeit pedig soha nem fogjuk tudni rekonstruálni. Gyapjas elefántot elméletileg létre lehet hozni, bár én ennek személy szerint nem sok értelmét látom” – teszi hozzá.

Mint a szakértő elmondja: rengeteg pénzbe és munkába kerülne a mai elefántok szőrképzést befolyásoló génjeinek célzott módosítása, majd annak bejuttatása egy elefánt genomba, és ezzel egy transzgenikus elefánt létrehozása. „Ez egereknél ugyan rutin eljárás, de az elefántnál számos nehézséget kellene ehhez megoldani. Még ha sikerülne is létrehozni egy-két ilyen egyedet, a szaporításuk további nehézségekbe ütközne, mert lehetetlen lenne elkerülni a beltenyésztéssel járó genetikai leromlást.” – tárja fel a részleteket a kutató.

Etikai kérdések

De vajon etikai kérdés tárgya lehet-e, hogy az ember Istent játsszon és akár új élőlényeket teremtsen?

„Az elemi bölcsesség azt diktálná, hogy az emberek ne új fajok létrehozásában gondolkozzanak, hanem a meglévők megmentésében. A meglévő élőlényekkel kapcsolatos tudásunk elenyésző ahhoz a mérhetetlen evolúciós tudáshoz képest, amelyet a fajok sokasága az évmilliók során felhalmozott.

Önteltség lenne kijelenteni, hogy a meglévőknél mi jobbakat tudunk alkotni.

Ennek ellenére gazdasági célból minden bizonnyal létre fognak hozni új fajokat, ami a termesztett növényeink esetében már régen megtörtént, mindannyiunk hasznára. Ehhez még molekuláris genetikai módosításra (GMO) sincs szükség.” – válaszol a kérdésünkre a szakember

Mint minden új dolog, egy ilyen projekt is tele lehet buktatókkal, melyek csak az adott munka folyamán fedik fel magukat. „A vadon élő fajoknál egyszerűen nincs elég tudásunk bármiféle célzott genetikai beavatkozáshoz. Emellett ugyanazokkal a nehézségekkel is szembesülnénk, melyeket a gyapjas elefánt esetében már említettem. Ne tévesszen meg bennünket néhány általam elvetemültnek tekintett kutató valóságtól elrugaszkodott álmodozása. Ezeket mindig az indokolatlanul túlzott önmegvalósítási kényszer, a hírnévre vágyakozás és a pénz mozgatja.” – összegez Dr. Török Tibor.

Több tanulmány született már a „fel kell-e támasztani a kihalt állatokat” témában, és a kérdés valószínűleg mindig is kitűnő vitaterep lesz mindenki számára – még azok után is, amikor egy állatkertben gyerekeinket terelgetve kifutótól kifutóig már saját szemünkkel láthatunk gyapjas elefántot.

A génekkel való efféle munka talán sohasem lesz tudományos vagy társadalmi egyetértés tárgya, de az éremnek mindig két oldala van. Mivel a fejlődés alapja a tudomány, miértje pedig a célszerűre cserélődés, ezért egyszerűen meg kell bíznunk a tudományok eredményeiben, így a genetikáéban is.

The post Láthatunk még valaha a gyapjas mamutokat? first appeared on National Geographic.