Az ügyészség vasárnap vádat emelt a letartóztatásban lévő Jun Szogjol felfüggesztett köztársasági elnök ellen lázadás vádjával a múlt hónapban általa elrendelt hadiállapot miatt – adta hírül az MTI.
A vád szerint Jun összeesküvést szervezett az akkori védelmi miniszterrel és másokkal, hogy a hadiállapot kihirdetésével lázadást robbantson ki. Azzal is vádolják, hogy katonai erőket vezényelt a parlamenthez, hogy megakadályozza a törvényhozókat a rendelet leszavazásában.
Amint arról lapunk is beszámolt, Jun Szogjol az indoklása szerint azért hirdetett hadiállapotot, mert szerinte a politikai ellenzéke rombolja az ország demokratikus berendezkedését, egyúttal összejátszik az észak-koreai rezsimmel.
A vádemelésre Jun fogva tartási idejének törvényes lejárta előtt egy nappal került sor. A törvény szerint a gyanúsítottat szabadon kell engedni, ha a fogva tartási időn belül nem emelnek vádat ellene.
A magas rangú tisztviselők korrupcióját vizsgáló hivatal, a CIO január 15-én vetette őrizetbe a december 3-i hadiállapot kihirdetése miatt. A hivatalos letartóztatási parancsot január 19-én adták ki. A Jun elleni nyomozást vezető CIO a múlt héten adta át az ügyet az ügyészségnek, mivel a hivatalnak nincs törvényes felhatalmazása arra, hogy vádat emeljen egy elnök ellen.Vasárnap vezető ügyészek gyűltek össze az ország minden részéből, hogy megvitassák a következő lépéseket Jun ügyében. Személyes meghallgatásra nem volt lehetőségük. Ennek érdekében kérelmezték a fogva tartás meghosszabbítását, de az illetékes szöuli bíróság ezt szombaton másodszor is elutasította. Az ügyet vizsgáló ügyészi csoport közölte, hogy áttekintették a bizonyítékokat, és az átfogó felülvizsgálat alapján úgy döntöttek, hogy a vádlott ellen vádat kell emelni. (MTI)
The post Lázadás miatt vádat emeltek a dél-koreai elnök ellen first appeared on 24.hu.