Lázár János: Késési biztosítást vezetünk be a MÁV-nál

Cikkünk frissül! 

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán KözlekedésInfó címmel sajtótájékoztatót tart. A miniszter a tájékoztatón arról beszél, hogy 2025-ben hogyan próbálják jobbá tenni a közlekedést.

Először megköszönte a 114 milliárd forintnyi jegyárat, megköszönte a türelmüket az embereknek. Majd azzal folytatta, hogy

példátlan lejárató kampány folyik a MÁV ellen.

Lázár megemlítette, hogy rekordszámú utazást bonyolított le a magyar tömegközlekedés. 18 százalékos eltolódás figyelhető meg elmondása szerint az autótól a tömegközlekedés felé, és ezzel az országban csökkent a károsanyag-kibocsátás. Majd visszatért a lejáratókampányra.

Tény, hogy komoly problémák vannak, de az egy túlzó állítás, hogy a tömegközlekedés nem tudja biztosítani a mobilitást.

Lázár 53 ezer ember védelmében mondja, hogy felháborító ez a lejáratókampány. Beszélt a már korábban bejelentett béremelésről is.

Ő úgy érzi, hogy minden támadás őt erősítette a kormányzaton belül.

10 miniszteri vállalást tesz Lázár 2025-ben:

késési biztosítást vezetnek be. Négy vonatból három pontos elmondása szerint. A menetjegyár felét visszafizetik, ha 20 percet késik a vonat vagy a busz. Ezt június elsejével teszik meg. A bérletetekre is vonatkozik ez. Ha 20 percet késik öt alakommal, akkor 10 százalék kedvezményt adnak. Ehhez be kell majd kapcsolni a MÁV+ alkalmazásban a késési biztosítást.
2026. január 1-re a MÁV-csoport és Volán-csoport összes mosdóját egytől-egyig felújítják. A MÁV-nál ezer mosdó van, a buszpályaudvarokon is megteszik. A nagyobb pályaudvarokon a mosdók használata fizetős lesz, de a MÁV-csoport utasai ingyenesen használhatják.
Április egytől takarítók lesznek minden InterCity járaton.
Egy év alatt 1000 új buszt vásárolnak. Most 5700 busza van a Volánnak. Idén szereznek be 500-at és jövő év első felében szintén 500-at.
Megerősítik a mozdonyflottát. Most egy nap 200 darab villanymozdony közlekedik, ebből 50 korszerű. Azt vállalják, hogy 2026 nyaráig miden második mozdony megújul. Néhány jármű már az országban van.
Az Intercity kocsik hiányát is csökkentik. 100 újonnan felújított kocsi áll be a nyári főszezonra – ígéri a miniszter. 330 milliárd forint értékben rendelnek 285 új Intercity kocsit.
A magyar kormány felvásárolja a GYESEV-et, csak egy kis része lesz osztrák tulajdon. Átadnak pályaszakaszokat a GYESEV üzemeltetésébe. Győr, Vas, Zala, Veszprém megye a GYESEV üzemeltetése alá tartozik majd, 500 kilométert vesznek át üzemeltetésre. Minden GYESEV-es dolgozó MÁV-os dolgozó lesz. 11 darab új Stadler motorvonatot rendeltek a GYESEV-nél. Ez összesen 53 milliárd forintos beruházás és 3 ezer férőhelyet jelent.

The post Lázár János: Késési biztosítást vezetünk be a MÁV-nál first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed