Lázár János műemléki védelem alá helyezte a hegyvidéki turulszobrot

A kulturális örökség védelméért felelős miniszterként egyik legfontosabb feladatom, hogy megóvjam az értékeinket. Ma elrendeltem a Turul-szobor műemléki védelem alá helyezését – jelentette be Lázár János a Facebookon hétfőn este.

Indoklása szerint „a II. világháború katonai és polgári áldozatai előtt tisztelgő, XII. kerületi emlékmű szinte avatása óta politikai viták kereszttüzében áll. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy egy nemzeti jelképet és egy művészeti alkotást pusztulásra ítéljenek”.

A szoborról Kovács Gergely, a XII. kerület nemrég megválasztott polgármestere azt mondta a választás estéjén, hogy szoborparkba fog kerülni a vitatott emlékmű. De azt is jelezte, nem ez lesz az első intézkedései között, mert nem akarja polgármesterségét azzal kezdeni, hogy utcai harcot vívnak a Mi Hazánk Mozgalom híveivel.

Kovács a kampányban úgy fogalmazott, a szobor „nagyon sok embert bánt és zavar. Nem az a baj, hogy turulszobor van. Nálunk voltak a leggázosabb nyilasok a második világháborúban, onnan 50-100 méterre működtették a központjukat, konkrétan náciknak a nevét sikerült ráírni erre a szoborra” – mondta.

Lázár János intézkedésére azt írta a kerület polgármestere,

ez csak valami tévedés lehet, bizonyára a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani a miniszter úr.

Hozzátette: Most hirdethetjük meg a „Lázár János találkozása a műemlékvédelemmel” című szoborpályázatot.

Arról is írt Kovács, hogy a kerületben „egyébként sok olyan építészeti érték van, amik valóban érdemesek lennének a műemléki védettségre, mint például az egykori Tündérhegyi Pszichiátria épülete, de érdekes módon a NER-közeli vállalkozók ezt ehelyett pár napja épp bontani kezdték”.

A kutyapárt társelnöke még szeptemberben azt írta a szoborral összefüggésben, hogy „sok, úgy nagyjából 6 millió érdekes ötlet jött az elmúlt hónapokban, azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a kerületi turullal. De eddig ez a kedvenc: fizetne érte a MIÉP, hogy elvihesse.”

The post Lázár János műemléki védelem alá helyezte a hegyvidéki turulszobrot first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed