Lázár János nem verte nagy dobra, de a múlt év végén megállapodott osztrák tulajdonostársaival, hogy kiszáll a Divatcsarnok Projekt Zrt.-ből – derül ki a cégiratokból. Éppen két hónapja, tavaly november 26-án részvényátruházási szerződést kötöttek arról, hogy az addig az építési és közlekedési miniszter birtokában lévő 10 százalékos részvénycsomagtól megválik. Lázár átadta a négy másik tulajdonosnak (Alexandra Vossoughi-Turnauer, Grafin Daria-Maria von Arcozinneberg, Katharina Turnauer, Stanilaus Turnauer) 100 darab, egyenként 5000 forintos részvényekből álló pakettjét, így az addigi 22,5–22,5 százalékos tulajdonrészük 27,5–27,5 százalékra nőtt. A változásokat a részvénykönyvbe is átvezették.
A minimálisan előírt 5 millió forintos alaptőkéből Lázár részvénycsomagjának névértéke 500 ezer forint volt, ezt osztották most négyfelé.
Ez a hír azért érdekes, mert Vitézy Dávid fővárosi képviselő tegnap posztolta, hogy a Divatcsarnok Lotz-termében lesz a Rákosrendezőre tervezett gigantikus beruházás értékesítési központja. A bejegyzést Mohammed Alabbar, az Emírségek uralkodója által Rákosrendező megvásárlására kijelölt befektető arab nyelvű Instagram-videója alapján írta. Az arab befektető feltehetően bérleti díjat fizet a Divatcsarnok tulajdonosainak.
Lázárról 2018-ban derült ki az akkori vagyonnyilatkozatából, hogy egy osztrák nagytőkés partnereként 10 százalékos részesedéssel rendelkezik az értékes Andrássy úti Divatcsarnokot birtokló projektcégben. A miniszter legutóbbi elérhető vagyonnyilatkozatában is szerepel ez az érdekeltség, és azóta nem látott napvilágot közlés a tulajdonviszonyok átrendeződéséről. Ennek és az Opten céginformációs rendszeréből olvasható információk alapján fogalmazta meg aggályát Vitézy azzal kapcsolatban, hogy az építési miniszter hogyan képviselheti az állami érdekeket az arab ingatlanbefektetővel szemben. (Az Opten céginformációs rendszerében a részvényesek adatait 2024 nyarán aktualizálták – a szerk.)
A Párisi Nagy Áruház bérbeadásával foglalkozó Divatcsarnok Projekt Zrt. egyébként tavaly nem adott le mérleget, 2022-ben az árbevétele 523 millió forint volt, és 345 millió forint veszteséget könyvelt el.
The post Lázár János nem szólt senkinek, de novemberben kiszállt a mini-Dubaj befektetőjének helyet adó Divatcsarnokból first appeared on 24.hu.