A pontosan három évvel ezelőtt bemutatott Navalnij című dokumentumfilm rendezője, Daniel Roher eredetileg a Bellingcat oknyomozó portál vezető újságírója, Hriszto Grozev egyik nyomozását akarta megörökíteni, de közben felismerte, hogy sokkal érdekesebb téma akadt a kezébe. A film kritikájában akkor úgy fogalmaztunk, Grozevet „egyrészt jóval kevésbé szereti a kamera Navalnijnál (elvégre tényleg csak egy kedves bolgár kocka egy laptoppal, ahogy ez a filmben is elhangzik), másrészt a személyes sztorija meg sem közelíti a putyini diktatúrával egy évtizede küzdő orosz politikus-aktivistáét”.

Ehhez képest az Ellenméreg főhőse maga Grozev. Ami több dolgot is jelent egyszerre: egyrészt nem volt igazunk, amikor azt írtuk, nem lehet jó filmet forgatni róla, másrészt az is igaz, hogy Grozev életkörülményei radikálisan megváltoztak azóta, harmadrészt viszont maga Grozev tényleg egy bolgár kocka egy laptoppal, aki rezzenéstelen arccal veszi tudomásul, hogy rá vadászik a világ egyik legveszélyesebb titkosszolgálata – éppen ezért van jóval nehezebb dolga James Jones rendezőnek, aki azonban mindezek ellenére is izgalmas, de érzelmi mélységgel is rendelkező filmet forgatott a sztoriból.

Pontosabban sztorikból, hiszen Grozev mellett van két másik szereplője is a filmnek, ám az ő történetszáluk különböző okokból kevésbé dokumentálható: az orosz ellenzéki politikus, Vlagyimir Kara-Murza a film nagy részében rács mögött van, ezért főleg a felesége, Jevgenyija elbeszéléséből értesülhetünk a sorsáról, míg a harmadik szereplőnek nemcsak a nevét nem ismerjük, de még az arcvonásait is digitálisan megváltoztatták. A férfi kutatóként vett részt a Putyin-rezsim méregfejlesztési programjában, ám miután szembesült vele, hogy az anyagot a rendszer ellenségeinek szánják, kilépett, és Grozev informátora lett, ezért ki kellett menekíteni Oroszországból.

A névtelen tudóst rögtön a film elején láthatjuk, ahogy kémfilmbe illő akcióval menekítik ki, majd később izgulhatunk a családjáért is, míg Kara-Murza esete elég nagy nyilvánosságot kapott tavaly augusztusban, amikor egy nagyszabású fogolycsere keretében kiszabadult a szibériai börtönből, ahol gyakorlatilag már haldoklott. Ugyan a filmet már a nyár elején bemutatták, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) látható verziót utólag kiegészítették Kara-Murza szabadulásával, ami kétségtelenül jót tesz az eredetileg elég sötét hangulatban befejeződő filmnek.

Ezt a három embert az köti össze, hogy a saját életüket sem kímélve küzdenek egy veszélyes és egyre könyörtelenebb diktatúrával szemben, ki-ki a saját területén. De a főhős Grozev, aki a Navalnij életére törő ügynökök leleplezésével is kihívta a Putyin-rezsim haragját, és 2022 végén az orosz belügyminisztérium feltette a körözési listájára.

A két évtizede Bécsben élő Grozevet azonnal megkereste az osztrák rendőrség, hogy közöljék vele, innentől kezdve állandó védelemre szorul majd, ám ezt ők nem biztos, hogy garantálni tudják, hiszen Bécs köztudottan hemzseg az orosz kémektől. Pár héttel később New Yorkba utazott néhány napra, és amikor indult volna haza, üzenetet kapott, hogy Európában halálos veszély fenyegeti, ezért a saját érdekében ne tegye ki a lábát az Egyesült Államokból.

BIDF

Grozevnek, aki korábban többek között a Navalnij, a Kara-Murza és a Szergej Szkripal elleni merényletek elkövetői után is nyomozott, most hirtelen a saját ügyében kellett vizsgálódnia. Bár oknyomozó riporterként szokás rá hivatkozni, az a munka, amit végez, nem igazán írható le újságírásként, hanem – ahogy a filmben is fogalmaznak – „felelősségre vonás a háborús bűnökért”. A Bellingcat sikere azt is megmutatja, hogy egy ilyen oknyomozó projekt nem működik megfelelő anyagi háttér nélkül, Grozev pedig médiavállalkozóként és egyéb üzleti tevékenységekből alapozta meg a pénzügyi alapokat. Ahogy a Bellingcat alapítója, Eliot Higgins mondja róla a filmben:

Más a pénzéből sportkocsikat vesz, ő híváslistákat.

A dark weben vásárolt adatbázisaiból, illetve a nyílt forrásokból (közösségi oldalakról, Google térképekről stb.) szerzett információival Grozev valóban az orosz diktatúra egyik legveszélyesebb ellenfele lett, akit hiába próbált hitelteleníteni a putyini propaganda, ezért az ő személyét vették célba. Most láthatjuk, milyen személyes áldozattal jár ez a részéről: családtagjai Bécsben maradtak, ő pedig New Yorkból izgul értük. A lányát és a feleségét nem is mutatják a filmben, csak a hangjukat hallhatjuk telefonon, Grozev apja pedig napokig nem veszi fel a telefont, és az ismert előzmények után ez nem jelenthet jót.

Grozevet ugyan megütik ezek a fejlemények, de ha nem hallanánk ezt az ő és munkatársai szájából, akkor nem igazán látnánk rajta semmi feltűnőt. Még úgy sem, hogy egy kivizsgálás megállapítja, a normálisnál sokkal magasabb a stresszszintje, amely még alvás közben sem csökken.

De megfélemlíteni nem lehet, és még annak is megtalálja a módját, hogy visszatérjen Ausztriába néhány napra, anélkül, hogy annak hivatalos nyoma lenne. Nem véletlenül inkább egy titkosügynök képe rajzolódhat ki ezek alapján, de nem abban az értelemben, ahogy az orosz propaganda állítja be külföldi állam ügynökének, hanem az a tevékenység, amit végez, már hasonló veszélyekkel jár, mint a hírszerzői. Ez pedig csak a kémfilmekben jár fegyverhasználattal és kézitusával, Grozev és a filmben megismert oknyomozó kollégái leginkább laptop előtt ülve végzik a munkájukat.

Ez nem is könnyíti meg James Jones feladatát, és már csak ezért sem szórakoztató az Ellenméreg abban az értelemben, ahogy a Navalnij volt. Feszültségben és drámában viszont itt sincs hiány, sőt. A zárkózott Grozevet jól ellenpontozza továbbá Jevgenyija Kara-Murza, aki tárgyilagosan elmeséli, hogyan élt túl a férje két mérgezést is, és hogyan képes a távolból megküzdeni azzal a kilátástalannak tűnő helyzettel, amiben Vlagyimir Kara-Murza volt sokáig. Jones animációval oldja meg, hogy bemutathasson olyan jeleneteket is, ahol nem lehet jelen a kamerája, és ezek is jól működnek, de nyilván csak kiegészítik azokat a fejleményeket, amiket pont rögzíteni tudott: Grozev tehetetlenségét, ahogy a világ másik felén várja a híreket a családtagjairól, illetve Kara-Murza találkozását a gyerekeivel és a feleségével.

És miközben az is izgalmas, ahogy Grozev és munkatársai kiderítik, kik vannak a nyomukban és kinek a megbízásából, az Ellenméreg azért fontos leginkább, mert remekül illusztrálja a kényelmetlen igazságot, amit nyugaton még mindig sokan nem akarnak elhinni: rendkívül elszánt és veszélyes ellenfele van a demokratikus világrendnek, teljesen átírja a szabályokat, ezért aki hatékonyan akar harcolni ellene, annak is új szabályok szerint kell játszania, azok minden következményével együtt.

Ellenméreg (Antidote), 89 perc, 2024. A film a BIDF – Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál versenyprogramjában látható január 29-én, 30-án és 31-én.

The post Lebuktatta Navalnij merénylőit, rá is bérgyilkosokat küldtek first appeared on 24.hu.