A South African Journal of Science folyóiratban számolt be nemrégiben egy kutatócsoport arról, hogy egy Kelet-Fokföld területén lévő, emberek által az elmúlt 39 ezer évben használt sziklamenedékből leopárdfóka foga került elő. Néhány évtizedenként a mai Dél-Afrika partjainál is látnak leopárdfókát, néha élőt, de leginkább csak elpusztult egyedeket. A kutatók azonban egy olyan példány fogát azonosították, amely az utolsó nagy eljegesedés (LGM) idején, 22-19 ezer évvel ezelőtt élt.

A lelőhely, a Waterfall Bluff jelenleg a tengerszint felett mintegy 24 méterrel található, az emberi jelenlét nyomai 39-8 ezer évvel ezelőtti korokból szinte folyamatosak. Ekkoriban a táj változatos és változékony élővilágú volt, a lelőhelyen ennek megfelelően a szárazföldi emlősök és növények maradványai mellett a tengeri kagylók héjainak sokasága is előkerült. Összességében több mint 17 ezer leletet tudtak felmérni itt, ezek közt számtalan, nem beazonosítható állatfajhoz tartozó csontot, amelyen vágás és zúzás nyomai láthatóak.

Az egyetlen egy kék bóbitásantilop-csont volt, amelyen felismerhetőek voltak a fajra jellemző jegyek is. Azonban a vágásnyomot nem hordozó csontok közt számos patás volt, valamint az egyik leggyakoribb beazonosítható faj a szirtiborz volt. A vadászó-gyűjtögető ember számára igazán kedvező terület volt Dél-Afrika korabeli partvidéke, a lelőhely pedig folyamatosan a partok közelében volt, a leghidegebb eljegesedések és az interglaciálisok idején is.

Ez annak köszönhető, hogy itt a kontinentális talapzat (self) rendkívül keskenyen, néhány kilométeres sávban fogja körbe a partot. A nagy eljegesedések idején a számítások szerint csak 8 kilométerre lehetett a tenger, így kényelmesen kihasználhatta az ember a tengeri élelemforrásokat is. Egy ilyen környezetből került elő a leopárdfóka foga.

A leopárdfóka – hasonlóan a császárpingvinhez – a hideg tengerhez és a tengerjéghez kötött életmódú. Mind a táplálékszerzésében, mint a szaporodásában kulcsszerepe van ennek a területnek, és azok az egyedek. Amelyek elhagyják a kedvező régiókat, vagy nagyon éheznek, vagy tapasztalatlan, eltévedt fiatalok.

Azonban az utolsó nagy eljegesedés idején, amikor e fog egykori tulajdonosa idekeveredett, a tenger jóval hidegebb volt, és alkalmasak lehettek a körülmények az életmódja számára, így valószínűleg a mainál jóval gyakrabban bukkant fel a nagy termetű állat a partokon. A leopárdfóka számára is roppant fontos táplálék a krill, amelynek élettere szintén jóval északabbra tolódott ebben a korszakban, lehet, hogy a fókák a krillt követték.

A lelőhely egy folyó torkolatvidéke, így a folyóvízzel a tengerbe mosódó tápanyagok is elősegíthették a gazdag tengeri élővilágot, ami a csúcsragadozó számára is kedvező helyzet volt. Könnyen lehet, hogy a korabeli emberek számára jól ismert táplálékot jelentett a tetemként időről időre partra mosódó, vastag hájréteggel megáldott ragadozó. Az azonosítható fogon túl még három fókacsontot is találtak a szakemberek, ám ezek faját nem lehetett megállapítani.

The post Leopárdfóka élhetett a mai Dél-Afrika partjainál a jégkorban first appeared on National Geographic.