Madártollat találtak a lezuhant dél-koreai utasszállító hajtóművében

Madárrajjal ütközhetett az az utasszállító repülőgép, amely tavaly decemberben leszállás közben balesetezett Dél-Koreában – állítják a repülőgép-szerencsétlenség körülményeit vizsgáló nyomozók.

A Jeju Air repülőgépe december 29-én Bangkokból repült haza az ország délnyugati részén fekvő Muan nemzetközi repülőtérre, ahol a futóművek kiengedése nélkül próbált leszállni, megcsúszott a kifutópályán, egy betonfalnak ütközött, majd felrobbant. A kéthajtóműves Boeing 737-800-as gép

mindkét hajtóművén tollakat és vérfoltokat találtak, melyek egy nagy rajokban repülő vándorkacsafajtától származnak.

Helyi idő szerint körülbelül 08:57-kor, három perccel azután, hogy a pilóták felvették a kapcsolatot a repülőtérrel, az irányítótorony azt tanácsolta a személyzetnek, hogy legyenek óvatosak a „madártevékenység” miatt. A repülőgép pilótája 08:59-kor jelentette, hogy a gép madárnak ütközött, és vészjelzést adott le. Ezt követően engedélyt kért az ellenkező irányból történő leszállásra, amikor is a gép a futóművek kihúzása nélkül a hasán landolt, de túlfutott a kifutópályán egy betonfalnak ütközött, ami után felrobbant.

A balesetben 179 ember halt meg – ez volt a legtöbb áldozatot követelő repülőgép-szerencsétlenség dél-koreai földön.

A hétfőn közzétett előzetes jelentés szerint a repülőgép hajtóműveit további vizsgáltok érdekében szétszerelik, és a kifutópálya betonszerkezetet is tovább vizsgálják.

(BBC)

The post Madártollat találtak a lezuhant dél-koreai utasszállító hajtóművében first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed