Néhány hete startolt el Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban civil évada – melyben a szereplőknek a minap sikerült először gyilkost fogniuk.
A műsor kreatív producere, Nyári Gábor nemrég a Best magazinnak adott interjút, melyben több kulisszatitkot is megosztott a civil évad létrejöttével és forgatásával kapcsolatban. Mint mondta, a casting formailag ugyanúgy három körből állt, mint a celebes évadoknál, ezúttal viszont bizonyos szempontból nehezebb volt a dolguk.
Hiszen például Dér Heni vagy Bereczki Zoltán esetében azért nagyjából tudtuk, mit várhatunk a korábbi megszólalásaik vagy szerepléseik után, itt viszont semmiféle előtudásunk nem volt az illetőkről, legfeljebb a közösségi médiában való tevékenységük.
A meghallgatások során szép számmal érték meglepetések a stábot. Akadt olyan jelentkező, aki az első két körben nagyszerűen vette az akadályokat, amikor azonban a műsorhoz hasonló társasjátékot kezdték el játszani vele, néhány percnél tovább nem tudott gyilkost alakítani, így el kellett búcsúzniuk tőle. Ahogyan azoktól a szereplőjelöltektől is, akik azzal a kéréssel érkeztek, hogy mindenképpen ártatlanként szeretnének kezdeni, és csak később válnának gyilkossá.
Ilyenkor azt éreztük, nem eléggé rugalmas a jelentkező. De akkor is felhúztuk a szemöldökünket, amikor már századjára hallottuk, hogy valaki azért jelentkezett, mert gyerekkorától kezdve vonzza a média világa
– mesélte Nyári.
A szakember a beszélgetés során a versenybe jutott szereplők napirendjéről is mesélt, ami igencsak szigorú szabályok szerint épül fel.
Reggel 6-7 között kapják a reggelijüket a szereplők, ezt még a szobájukban egyedül fogyasztják el. Napközben több leállás is van, de ilyenkor minden játékos mellé csatlakozik egy stábtag, aki arról kezeskedik, hogy semmilyen, a játék szempontjából fontos információ ne hangozzon el, ha éppen nem forognak a kamerák. Így ez idő alatt általában családról, politikáról vagy éppen a kedvenc sorozatokról beszélgettek.
Mint kiderült, a műsor legfontosabb elemére, a konklávéra mindig a nap végén, éjfél magasságában kerül sor. A kreatív producer elmondása szerint részben azért is van ilyen későn, hogy a gyilkosok nehogy lebukjanak az ártatlanok előtt.
A gyilkosok általában kevesebbet tudnak aludni, mint az ártatlanok, de ez sem törvényszerű, ugyanis volt olyan ártatlan játékosunk, aki 3-4 óra alvással csinálta végig ezt a szűk két hetet. Az áldozat csak másnap reggel értesül a sorsáról, az sem egy könnyű pillanat, volt, aki teljesen kiborult vagy sírt. Az egyik celebszereplő azt mondta, az élete öt legnehezebb momentuma közé került az, amikor megtudta, hogy megölték az árulók.
A tévés szakember szerint a műsor harmadik évada több szempontból is felettébb tanulságosnak bizonyult.
Egyrészt érdekes volt látni, hogy még manapság sem merült fel senkiben a játékosok közül, mi van, ha férfiak nélkül állt össze a gyilkoscsapat, ezzel a forgatókönyvvel egyáltalán nem számoltak. Másrészt ez a három rendkívül okos, ravasz nő olyan negyedik társat választott, akiről azt hitték, ő lesz a leggyengébb láncszem, és könnyedén irányítják majd. Ehhez képest ő veszi kezébe a szálakat, és – ahogy a nézők is láthatták és látják is – apránként föléjük nő, ezt persze a boszorkánykör sem hagyja szó nélkül. Kicsit olyan az egész, mint egy tanmese
– tette hozzá Nyári Gábor.
The post Magányos reggelik, szereplőkre figyelő stábtagok – Az Árulók kreatív producere kulisszatitkokat osztott meg a versenyzők napirendjéről first appeared on 24.hu.