A „hány holdja van a Földnek” kérdésre alapértelmezetten az egy a helyes válasz, azonban ma már tudjuk, hogy időnként ideiglenes holdjaink is akadnak, amelyek valóban a Föld körül keringenek. Emellett van néha kváziholdunk is, amely csak látszatra kering körülöttünk, valójában azonban velünk egy pályán mozog.
Még nincs vége a felsorolásnak: a Hold Föld körüli pályájának L4-es és L5-ös nyugalmi pontjai körül, vagyis a a Hold „előtt” és „mögött” 60 fokkal porholdak jöhetnek létre. E pontok körül a Föld és a Hold gravitációja mintegy kiegyenlíti egymást, így az, ami erre a helyekre kerül, csapdába esik, mintha csak egy itt rejtőző égitest gravitációja tartaná fogva. Ennek köszönhetően az idejutó bolygóközi port is csapdába ejtik a régiók, ebből az anyagból alakul ki a „porhold”.
A porholdak létezését elméleti alapon Kazimierz Kordylewski lengyel csillagász jelezte előre 1961-ben, s úgy gondolta, hogy megfelelő fotográfiai módszerrel sikerülhet őket megpillantani is.
Horváth Gábor, az ELTE kutatója munkatársaival évek óta dolgozik azon, hogy speciális polarimetriai eljárással kimutassák a por jelenlétét ezekben a régiókban.
Az emberi szem – számtalan állatéval szemben – nem érzékeny a fény polaritására, így ahhoz, hogy mi a fény poláros voltát lássuk, szűrőkre van szükség, amelyek ezt kiemelik. A Napból érkező fény nem polarizált, ám amikor különféle akadályokkal találkozik a fény, legyen szó a világűrben lévő porról vagy a légkörünkben lévő aeroszolokról, szemcsékről, cseppekről máris megváltozik a helyet. Nem túl közismert például, hogy a szivárvány fénye erősen polarizált – a fényképezőre applikált polárszűrő tekergetésével el is tudjuk tüntetni, de fel is tudjuk erősíteni.
A polarizáció ez esetben annak köszönhető, hogy a szemcsék elrendezése a fény hullámainak részint csak bizonyos irányú összetevőjét engedi át, a szűrők segítségével mi ezt észlelhetjük. Mivel a porholdakat a bolygóközi por alkotja, ezért ezek is polarizálják a napfényt, így az égbolton észlelhető poláros folt árulkodhat róluk.
A HUN-REN-ELTE Asztropolarimetria Kutatócsoport ilyen észlelésre alkalmas, saját építésű eszközzel, a világon egyedülálló polarizációs távcsővel végzett vizsgálatokat. Néhány éve még hazai körülmények között, majd 2023-ban a kiváló csillagászati égboltú Namíbiában végezte el azokat a méréseket, amelyekkel sikerült ismét bizonyítani az egyik porhold meglétét.
Augusztus 12-én sikerült a polarizált foltot megörökíteniük a műszerükkel. A kutatók a közzé tett tanulmányban azt is megerősítették, hogy annak ellenére, hogy a namíbiai helyszín kiváló, száraz levegőjű és sötét égboltú hely, hagyományos fotón nem sikerült dokumentálni a porholdat.
Bár az 1960-70-es és 1980-as években születtek fotós megfigyelések, az akkori fényképek egyike sem volt olyan minőségű, hogy a tudományos publikációkba, talán a korabeli nyomdatechnika korlátai miatt bekerülhettek volna. Normál fotót mind a mai napig nem tettek közzé e különös porholdakról.
A polarizációs távcsővel készült felvételeken azt láthatjuk, hogy a por hatására kissé eltérő mértékben válik polarizálttá a szemcsék által visszavert napfény, ezt egy különös, kissé hullámosnak tűnő mintázatként jelenítették meg a kutatók.
The post Magyar kutatók találtak újabb bizonyítékot a rejtélyes porholdra first appeared on National Geographic.
