Honfoglalás kori sírt vizsgáltak meg magyar kutatók Hajdú-Bihar vármegyében, a Sárrétudvariban található Hízóföld lelőhelyen – számolt be róla az Arkeonews. A Tihanyi Balázs vezette csapat megállapította, hogy a hant párját ritkítja, az ugyanis az első ismert harcos nő végső nyughelye lehet.
Amint Tihanyiék tanulmányból kiderül, az SH-63 jelű sírt még 1983 és 1985 között tárták fel, most azonban új, korszerű eljárásokat alkalmazva alapos vizsgálatnak vetették alá.
A csontváz rendkívül rossz állapotban maradt fenn, ezért az elhunyt nemének meghatározása nehéz feladatnak bizonyult. A kutatóknak ezért genetikai mintákat vettek, amelyek viszont egyértelműen arra mutattak, hogy az illető nő volt.
A Kárpát-medencében már korábban is találtak a korszakból származó, fegyverekkel eltemetett avar és szarmata nőket, azonban a harci eszközök jelenléte önmagában nem bizonyítja, hogy azok a személyek valóban katonák lettek volna. Az SH-63 viszont az első olyan ismert sír, amelybe egy nőt egy teljes fegyverkészlettel temettek el. Ez pedig felveti annak a lehetőségét, hogy a nők harcosok is lehettek a honfoglalás kori magyar társadalomban.
The post Magyar nők is harcolhattak a honfoglalás idején first appeared on 24.hu.