Magyar Péter lett a Tisza Párt elnöke

„A mai napon a Tisza Párt tisztújító közgyűlése a párt elnökévé választott. Alelnök társaim Radnai Márk, a párt operatív vezetője és Tarr Zoltán, az európai parlamenti delegációnk vezetője lesznek. A párt eddigi elnöke, Szabó Attila a jövőben tiszteletbeli, alapító elnök lesz. Neki és Somodi Erzsébet korábbi alelnöknek is köszönjük az eddigi segítséget” – jelentette be Magyar Péter, aki eddig az alelnöki pozíciót töltötte be a pártban, de gyakorlatilag ő volt a párt arca és vezetője.

Magyar jelezte, hogy sok ezer felvételi kérelem érkezett a pártba, a jelentkezések feldolgozása folyamatban van.

„A párt új alapszabályának és SZMSZ-ének elfogadása után, várhatóan novemberben, rendkívüli tisztújító kongresszust tartunk, amelyen megválasztjuk a párt új vezető testületének tagjait, figyelve arra, hogy a hölgyek egyenlő képviselettel rendelkezzenek minden poszton” – írta Magyar.

A Tisza Párt lényegében a semmiből indulva 30 százalékot szerzett a júniusi EP-választáson, azóta tovább erősödött a felmérések szerint, messze a legerősebb ellenzéki pártnak számít.

The post Magyar Péter lett a Tisza Párt elnöke first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed