Magyarország újranyitja a szíriai nagykövetségét

A damaszkuszi magyar követséget december elején evakuálták, mielőtt az iszlamista HTS lázadása elérte a fővárost.

Mi történ? Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Magyarország újranyitja Damaszkuszban a nagykövetségét. A külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon azt írta, hogy

Helyszíni személyes jelenlétünk helyreállítása lehetőséget biztosít arra, hogy első kézből kapjunk hiteles információkat az országban zajló folyamatokról, valamint képviselni tudjuk politikai álláspontunkat, szükség esetén pedig fel tudjunk lépni magyar állampolgárok érdekében.”

Ez után kiemelte, hogy Magyarország érdekelt a közel-keleti térség békéjében és stabilitásában, majd rátért a régióban élő keresztény közösségekre:

Mindig határozottan felemeljük hangunkat a keresztény közösségek jogainak tiszteletben tartása érdekében, így van ez Szíria esetében is. Mindezek mentén a Damaszkuszba visszatérő nagykövetünk a nyugati diplomaták közül elsőként és mindeddig egyedüliként kereste fel a két legnagyobb keresztény felekezet vezetőjét, akik tájékoztatást adtak arról, hogy a keresztény közösségek miként élték meg az elmúlt hetek eseményeit.”

Kontextus. A Szíriát ötven éve uraló Aszad család diktatúrája lényegében 11 nap alatt dőlt meg december elején egy iszlamista lázadás során. Bassár el-Aszad és családja Oroszországba menekült, és azóta is ott tartózkodnak. A damaszkuszi magyar nagykövetségen december 9-én katonák jelentek meg, ám a követséget addigra evakuálták.

Szíriát jelenleg a Hayat Tahrir al-Sham (HTS, azaz Levante Felszabadításáért) iszlamista lázadócsoport vezeti, élükön Abu Mohammed al-Dzsolanival, aki a hatalomátvétel után a Szíriával szembeni szankciók feloldását kérte, mondván, „azok a régi rezsim ellen irányultak. Az áldozatot és az elnyomót nem szabad egyformán kezelni”.

Emellett kérte, hogy a HTS-t töröljék a terrorszervezetek listájáról. A sajtótájékoztatón al-Dzsolani elmondta, hogy nem akarja Szíriát Afganisztánná változtatni, a nők helyzetéről pedig azt mondta, hogy „Idlibben már több mint nyolc éve vannak egyetemek”, utalva Szíria északnyugati tartományára, amit 2011 óta a lázadók tartanak ellenőrzésük alatt. „Azt hiszem, a nők aránya az egyetemeken több mint 60 százalék”.

Ennek némileg ellent mond, hogy már belenyúltak a tantervbe, illetve al-Dzsolani nem volt hajlandó kezet fogni a német külügyminiszterrel, Annalena Baerbockkal, illetve egy, a HTS-t támogató szír hírügynökség kiblőrözte a fotókról a német külügyminisztert és minden nőt, aki a részt vett a találkozón.

The post Magyarország újranyitja a szíriai nagykövetségét appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed