Magyarországra utasították ki az egyik személyt, akit terrorcselekmény tervezésével gyanúsítanak Szlovákiában

Kiutasították Szlovákiából azt a két külföldi állampolgárt, akiket a helyi hatóságok a múlt héten vettek őrizetbe az ország keleti részében lévő kritikus infrastruktúra elleni terrortámadás lehetséges előkészületei miatt – jelentette be Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter a közösségi médiában hétfőn nyilvánosságra hozott videóban.

A belügyminiszter az esetről először a szlovák közmédia egyik politikai műsorában beszélt szombaton, akkor azt mondta: az ország keleti részén olyan tevékenységet észleltek, amely egy a létfontosságú infrastruktúra elleni terrortámadás lehetséges előkészületeire utal. A miniszter akkor egy szervezett csoportról beszélt, amely

terepmegfigyeléseket végzett a gázvezetéknél vagy a Barátság kőolajvezetéknél és nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon is.

Ezzel összefüggésben a szlovák kormány biztonsági tanácsa már csütörtökön döntést hozott az ország kritikus infrastruktúrája védelmének megerősítéséről, de akkor még nem ismertették ennek konkrét okait. Matus Sutaj Estok hétfői videóbejegyzésében elmondta: az ügyben indult nyomozás még folyamatban van, de már megtették azokat a gyors intézkedéseket, amelyek egy ilyen jellegű esetleges terrortámadás megakadályozását célozzák.

A politikus kifejtette: a gázvezeték vagy kőolajvezeték elleni támadás lehetséges előkészületeivel három személyt gyanúsítanak, egyikük szlovák állampolgár, ketten pedig külföldiek. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség korábbi jelentése szerint az üggyel összefüggésben Pavol Gaspar, a szlovák titkosszolgálat (SIS) vezetője két ukrán állampolgár kedden történt őrizetbevételéről tett említést.

Egy személyt kiutasítottunk Magyarországra, a másik személyt pedig a kiutasítási eljárás keretén belül haladéktalanul átadtunk az ukrán hatóságoknak

mondta a szlovák belügyminiszter hétfőn.

Hozzátette: a gyanúsítottak drónok segítségével terepmegfigyelést végeztek az energetikai infrastruktúra több létesítményénél, mások mellett az Eustream nagykaposi (Velké Kapusany) gáz kompresszor állomásánál, a vajáni (Vojany) erőműnél, illetve vasútállomásoknál és a szlovák-ukrán határon.

A „Vostok” fedőnevű akció során a szlovák hatóságok számos megfigyelésre használt híradástechnikai és más műszaki berendezést is lefoglaltak, köztük hőkamerákat, éjjellátó és térerőzavaró készülékeket is.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda korábban azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy „Magyarország folyamatosan kapcsolatban áll a szlovák hatóságokkal, az ilyen helyzetben szükséges intézkedéseket megtették” és hogy „nincs folyamatban büntetőeljárás. Ugyanakkor a rendőrség a nemzetgazdaság szempontjából fontos kritikus infrastruktúrákhoz kapcsolódó létesítmények vonatkozásában folyamatos kockázatelemzést végez és amennyiben indokolt, megteszi a szükséges intézkedéseket”.

The post Magyarországra utasították ki az egyik személyt, akit terrorcselekmény tervezésével gyanúsítanak Szlovákiában first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed