Már 18 gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek, derült ki abból a közleményből, amit a Központi Nyomozó Főügyészség küldött lapunknak a nyomozás jelenlegi állásáról.
Ebben azt írták, hogy nem igaz az, amit Kiss László polgármester írt a közösségi médiában, hogy „Bár több mint 200 napja lett volna rá az ügyészségnek, csak most hallgatták meg először az ügyében…”
Azt írták, hogy a nyomozó főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettével, valamint jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntettével gyanúsítja a letartóztatásban lévő óbudai polgármestert. A politikus kihallgatásával kapcsolatban pedig az alábbiakat közölték.
Kiemelték, hogy a gyanúsított és védője a médiában korábban is olyan tartalmú kijelentést tett, miszerint Kiss Lászlót nem hallgatták ki a büntetőeljárás során, ezért az ügyészség a gyanúsítottat idén március 4-én ismét megkísérelte kihallgatni, hogy biztosítsa a védekezéshez való jogát. A gyanúsított azonban a bűncselekményekkel össze nem függő rövid nyilatkozaton túl, a vallomástételt megtagadta és úgy nyilatkozott, hogy kérdésekre továbbra sem válaszol.
Az eljárási szabályok szerint a vallomás megtagadásához a terheltnek joga van, ilyen esetben az ügyészség csak akkor hallgatja ki ismét, ha a gyanúsított jelzi, hogy vallomást kíván tenni, vagy az ügyészség újabb gyanúsítást közöl vele. Hozzátették, a gyanúsított közösségi médiában tett egyéb állításaival kapcsolatban megjegyzendő, hogy a nyomozás továbbra sem nyilvános része a büntetőeljárásnak. Egyebekben a terhelt véleménynyilvánítási jogát a Központi Nyomozó Főügyészség tiszteletben tartja.
A KNYF korrupciós és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az óbudai polgármester és 17 társa ellen. Kissnek legutoljára május közepéig hosszabbították meg a letartóztatását.
The post Már 18 gyanúsítottja van Kiss László korrupciós ügyének, a KNYF szerint nem igaz, hogy több mint 200 napig nem hallgatták ki a polgármestert first appeared on 24.hu.

