Az újkőkori átalakulás komplex folyamat volt, a korábban vadászó-gyűjtögető életmódú embercsoportok fokozatosan áttértek a mezőgazdálkodásra, és számos csoport új helyeket is keresett fel. Észak-Afrika azonban – néhány kivételtől eltekintve – sokáig ellenállt a mezőgazdaság terjedésének, s csak jóval később kezdtek pásztorkodásba. Ezt az elképzelést azonban genetikai vizsgálatokkal csak az egészen közeli múltban kezdték el tesztelni, és a mai Algéria és Tunézia területéről még eddig nem álltak rendelkezésre genetikai adatok.
Egy nemzetközi kutatócsoport azonban nemrégiben a Nature folyóiratban mutatta be új vizsgálati eredményeit, amelyről a kutatás egyik vezetője, Giulio Lucarini számolt be a The Conversation hasábjain. A kutatók kilenc, 15-6 ezer évvel ezelőtt e régióban élt ember maradványából kivont DNS-mintát elemeztek.
A genetikai eredményeket azután a régészeti adatokkal együtt értékelve rekonstruálták, miként alakult az itt élő népesség összetétele, illetve milyen változások zajlottak benne. Igencsak meglepő eredményeket kaptak.
Világossá vált, hogy némi mezőgazdálkodói hatás elérte Észak-Afrika e részét is a mediterráneumból, azonban a népesség zöme az ősi gyűjtögető közösség örökségét vitte tovább. Ezek az eredmények azonban nem illenek abba a képbe, amit az újkőkori észak-afrikai emberi migrációról eddig tudtunk.
Jóval összetettebb lehetett ez a folyamat, mint amilyennek gondoltuk.
Elődeink genetikai örökségének feltárásából megtudhatjuk, hogy a mezőgazdálkodás térhódítása nem népességcserén keresztül zajlott, hanem inkább kultúrák átadásával, alkalmazkodással és a népességcsoportok folyamatosságával.
A kutatók olyan emberi maradványokat választottak, amelyek jó állapotban maradtak fenn – ez a DNS-minták kivonásához elengedhetetlen. Kiderült ezekből, hogy mintegy 7000 évvel ezelőtt élt észak-afrikaiakban európai mezőgazdálkodók génjeit lehetett kimutatni. Ez azt jelenti, hogy az európaiak is hozzájárultak e népesség összetételéhez, ám személyenként nem több mint 20 százalékban. Ez nem túl sok, de jelentős.
A térség nyugati részén (Marokkóban) végzett hasonló vizsgálatok mintegy 80 százalékos, európai mezőgazdálkodó népcsoporthoz köthető géneket fedeztek fel néhány éve.
Míg Európában népességcserével is járt a mezőgazdálkodás elterjedése, addig Észak-Afrika területén ez egy lassabb, szelídebb folyamat volt, amely több apró lépésben, főként kulturális keveredés révén terjedt.
A legizgalmasabb felfedezést az a 8000 éve élt tunéziai ember szolgáltatta, akinek a génjei közt európai vadászó-gyűjtögető géneket mutattak ki a szakemberek, mintegy 6 százalékot tett ki európai öröksége. A példája arra nyújt bizonyítékot, hogy kapcsolatban állt a két kontinens lakossága, valószínűleg tengeri úton, Szicília érintésével.
Egy nő esetében ennél kissé gyengébb bizonyítékok szolgálnak hasonló, európai ősökről szóló adatokkal. Voltak már erre utaló kulturális jelek (technológiai módszerek elterjedése), illetve a Szicília közeli Pantelleria szigetéről származó obszidiánt is találtak Tunéziában. A genetikai nyomok megerősítik mindezeket.
Sajnos a faanyag nem igazán képes fennmaradni ilyen hosszú időn át, valószínűleg emiatt nincsenek teli a múzeumok sok ezer éves csónakokkal. Azonban találtak e korból származó kivájt kenukat Olaszországban, ez pedig azt mutatja, hogy az újkőkori elődeinknek is megvolt a vízijártássági engedélye.
E kenuk persze nem közvetlen bizonyítékok, csak azt mutatják, hogy a Földközi-tenger vidékén élők ismerték a hajózáshoz, navigációhoz szükséges dolgokat. Talán szigetről-szigetre hajózva keltek át a Földközi-tengeren, ám sajnos mára számos olyan lehetséges megállóhely már elsüllyedt, amely ezek közé tartozhatott.
No de miért nyaralás? A Földközi-tenger a késő tavaszi és a kora őszi időszak között volt hajózható, mind a széljárás, mind a stabilabb időjárási helyzet ezt tette lehetővé. Így ténylegesen valószínű, hogy az átkelésekre a nyári hónapokban kerülhetett sor.
A másik izgalmas genetikai adat az volt, hogy egy 6800 éve élt emberben levantei géneket azonosítottak. Ez a genetikai örökség valószínűleg már a korai pásztorkodáshoz köthető, annak terjedéséhez lehetett köze, s talán a juhokat, kecskéket terelők vándorlásából adódott a találkozás. Mindkét esetben fontos volt az, hogy a genetikai nyomok támogatták a régészeti nyomokat.
The post Már 8000 éve is divat lehetett a tunéziai nyaralás first appeared on National Geographic.
