Javában zajlik már a túzokok párzási küzdelmének időszaka, a dürgés – számolt be róla a Kiskunsági Nemzeti Park. Mint írják, ezekben a hetekben a kisebb-nagyobb csoportokban gyülekező kakasok megmérkőznek egymással a tojók kegyeiért.
Amint korábban beszámoltunk róla, a túzokok már februárban elkezdték felölteni nászruhájukat. A kakasok nyakán megjelentek az első vörös tollak, bajusztollaik pedig növekedésnek indultak. A tavasz beköszöntével pedig a viselkedésünk elkezdte előjelezni a dürgés közeledtét. A folyamat elindulására nagy hatással volt a napsütéses órák számának növekedése, ami aktivizálja a kakasok hormonrendszerének működését.
A tojókért folytatott mérkőzések mellett a dürgés jellegzetessége a násztánc, amely során a kakasok kifordítják szárnyaikat, így kivillantva fehér tollaikat. A Kiskunsági Nemzeti Park erről a viselkedésről egy videót is megosztott:
A túzok (Otis tarda) a hazai természetvédelem emblematikus faja, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Körös-Maros Nemzeti Park címerében is ez a faj látható.
Hatalmas termetű madárról van szó, példányai elérhetik akár 16 kilogrammos testtömeget is.
Táplálékában állati és növényi eredetű elemek is találhatók, magvak, levelek, ízeltlábúak és kisemlősök is szerepelnek étlapján. Télen sokszor az őzekhez csapódik, a hó alól kikapart repcét, lucernát fogyasztja. A fiókák eleinte főleg rovarokat esznek, később egyre jelentősebb lesz zöldfogyasztásuk.
A túzok világszerte veszélyeztetett állat, világszerte kevesebb mint 33 ezer példánya él. Elsősorban vadászata, illetve élőhelyei eltűnése miatt került kihalás közeli állapotba. A hazai állomány az 1980-as fogyatkozott meg jelentősen, de a célzott védelmi intézkedéseknek köszönhetően stabilizálódott. Magyarországon fokozottan védett fajnak számít, természetvédelmi értéke 1 millió forint.
A friss adatok szerint hazánkban 1899 túzok található, ami az ezredforduló utáni időszakban az eddigi legnagyobb létszámú magyar állomány. Több mint 45 százalékuk, 863 egyed a Körös-Maros Nemzeti Park területén él, a Kiskunságban 614 egyed előfordulását dokumentálták a felmérők.
The post Már zajlanak a túzokok párzási harcai first appeared on National Geographic.

