A Facebook alapítója Elon Muskot követi és Donald Trumpnak kedveskedik. Mark Zuckerberg megszabadul a független tényellenőröktől, a Meta platformjai pedig több politikai tartalmat fognak feldobni. Új korszak a közösségi médiában?
Mi történt? A Meta kedden bejelentette, hogy platformjain (Facebook, Instagram, Threads) leállítja a független partnerekkel vitt tényellenőrző tevékenységét. Emellett a közösségimédia-óriás több jelentős változtatást eszközöl a moderálási szabályzatában és gyakorlataiban, az alapító-vezérigazgató, Mark Zuckerberg szerint azért, hogy a platformokon újra teret kaphasson – mint ahogy ő hívja – a „szabad véleménynyilvánítás”.
Miért fontos ez? A Meta újabb döntése beleillik az eddigi mintába. Zuckerberg jó ideje kritizálja a kormányzatokat, valamint a hagyományos médiát, azzal vádolva őket, hogy a cenzúra fokozását szorgalmazzák. Az Egyesült Államokban gyakori kritika konzervatív és republikánus oldalról, hogy a tényellenőrők munkája igazságtalan, mert a demokratáknak és a liberálisoknak kedvez – ami enyhén szólva sem tekinthető ténynek.
Kedden közzétett videójában Zuckerberg az amerikai elnökválasztásra mutogat mint „kulturális fordulópontra”, szerinte a választások „ismét a beszéd előtérbe helyezése felé mutattak”.
A milliárdos szerint az „online tartalmak potenciális ártalmairól” szóló vita odáig fajult, hogy a Meta „bonyolult rendszereket” fejlesztett ki a tartalmak moderálására, és ez „túl sok hibához”, „túl sok cenzúrához” vezetett. Több beszéd, kevesebb hiba – ez a Meta új hitvallása.
Mit jelent ez a gyakorlatban? A cégóriás beszünteti a megbízható partnerekkel folytatott tényellenőrzési programját, amit egy, az X-féle Közösségi jegyzetek funkcióhoz hasonló, közösségvezérelt rendszerrel váltanak fel. Továbbá változtatnak a politikai témákat érintő tartalommoderálási irányelveken is, és visszavonják azokat a változtatásokat, amivel a politikai tartalmak mennyiségét csökkentették a felhasználói hírfolyamban.
Kulcsmondat. „Tehát visszatérünk a gyökereinkhez, és a hibák csökkentésére, az irányelveink egyszerűsítésére, a szabad véleménynyilvánítás helyreállítására összpontosítunk a platformjainkon” – foglalja össze küldetését Zuckerberg. Elon Musk platformját, a rivális X-et (korábban Twitter) név szerint említi Zuckerberg a videóban, amikor arról beszél:
„Megszabadulunk a tényellenőrőktől.”
Az X közösségi jegyzetrendszere főleg a konzervatív oldalon nyert tetszésre. Működése inkább a tényellenőrzés, az online trollkodás, a dezinformáció és más felhasználói viselkedések keveredését teszi lehetővé, nem a valódi tényellenőrző munkát segíti.
Kontextus. A Meta tényellenőrző rendszere 2016-ban indult el a Facebookon, a programban több mint 90 szervezet vett részt, több mint 60 nyelven végeztek tényellenőrzést. A független tényellenőrök csak címkézték a tartalmakat („hamis”, „hiányos kontextus” és hasonló címkékkel), nem volt lehetőségük azok eltávolításra. Arra csak akkor kerülhetett sor, ha a megjelölt tartalom sértette a platform közösségi irányelveit, erről maga a Meta dönthetett.
Mi ennek a veszélye?
A független tényellenőrök munkájának lényege a dezinformáció elleni küzdelem, az interneten vagy sajtóban terjedő információk, kétes állítások, a különböző politikai narratívák vagy propagandaüzenetek valóságtartalmának ellenőrzése. Ennek hiánya egy olyan politikai és médiakörnyezetben, mint amilyen a magyar, különösen magas kockázatokat hordozhat. A Meta-féle programnak itthon az AFP hírügynökség a tagja, magyar nyelven egy munkatársuk ellenőrzi a tényeket. Arról, hogyan dolgoznak, itt lehet olvasni.
Hogyan tovább? Zuckerberg a videóját azzal zárja: a Meta együtt fog működni a következő Trump-kormányzattal a szólásszabadság előmozdítása, valamint a „még több cenzúrát erőltető kormányzatok és amerikai cégek visszaszorításának” érdekében. Azt már nem részletezte, hogy ehhez szerinte milyen lépésekre volna szükség.
Trump és a tech messiások. Más cégvezetőkkel és tech milliárdosokkal egyetemben Zuckerberg is a visszatérő elnök, Donald Trump kegyeit keresi. A Meta több technológiai céggel együtt összesen 1 millió dollárt adott Trump beiktatási alapjának, miután nyáron, a Bloombergnek adott interjújában Zuckerberg még dicsérte is Trumpot – anélkül, hogy nyíltan támogatta volna. Hétfői hír, hogy Trump régi támogatója, a UFC elnöke, Dana White is csatlakozik a Meta igazgatótanácshoz.
(NBC, Forbes.com)
The post Mark Zuckerberg: Az elnökválasztás volt a fordulópont, megszabadulunk a tényellenőröktől a Facebookon appeared first on Forbes.hu.