Az első böjti réce március 10-én érkezett meg a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületére, számuk március 17-re már meghaladta az ötvenet – írta meg a nemzeti park.
A récefajok többsége a Mediterráneumban telel, a böjti réce azonban sokkal messzebbre megy, átrepüli a Szaharát. Érhető módon tehát ez a faj tavasszal később érkezik hozzánk, mivel hosszabb utat kell megtennie.
A vizes élőhelyek eltűnése miatt csökkenő tendenciát mutat, ezért is nyilvánították fokozottan védetté.
Ezzel nemcsak a fajra, hanem a vizes élőhelyek védelmére is rá kívánták irányítani a figyelmet. A kardoskúti Fehér-tó térségében a csapadékhiány miatt az utóbbi években csak átvonulóként vannak jelen böjti récék, költést legutóbb 2018-ban regisztráltak.
A böjti réce a csörgő récéhez hasonlóan jóval kisebb a többi récefajnál. Úszóréce, tehát döntően a víz felszínéről táplálkozik, időnként pedig tótágast állva (azaz fejét a víz alá nyomva, fenekét felemelve) keres táplálékot. Növényi részeket, magvakat, gerincteleneket egyaránt fogyaszt. A sekély tocsogókat, pusztai elöntéseket, mocsarakat, mocsárréteket részesíti előnyben, a mély vizeket nem szereti.
A kardoskúti Fehér-tónál ekkor még csak három gácsér és egy tojó bukkant fel, egy hét elteltével viszont már több, mint 50 példány tartózkodott itt. A Fehér-tó északi partján és a barackosi vizes élőhely-rekonstrukción táplálkoztak. Az utóbbi napok esőzéseinek köszönhetően a Fehér-tó térségében most ideálisak számukra a feltételek, a meder vízborítása elérte a 90 százalékot.
A korábbi években általában 70 példány körül alakult az átvonuló böjti récék száma, így valószínűleg az elkövetkező napokban még újabb egyedek is érkeznek majd.
Az első gólya február 23-én érkezett meg, az első fecske március 13-án. A Maros ártere pedig egy különleges madárdaltól hangos.
The post Megérkezett a Szaharából az év madara az Alföldre first appeared on Sokszínű vidék.

